A Visa CashApp RB megerősítette, hogy aktiválták a Yuki Tsunodával kötött szerződésében szereplő opciót, amely szerint a japán pilóta szerződését…
Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik…
Daniel Ricciardo állítólag Christian Horner védelme alatt áll, hiába a kiábrándító szezonkezdete. Az ausztrál tavaly az idény közepén megkapta a…
Minden Forma-1-be kerülő versenyző álma, hogy futamot, majd esetleg világbajnoki címet nyerjen. Ezen kívül pedig kétségkívül mind szeretnének legalább egyetlenegyszer…
Az Audi elviekben egy négy nevet tartalmazó szűkített listát állított össze, ha nem sikerül elcsábítaniuk Carlos Sainzot. A Ferrari pilótája,…
Daniel Ricciardót nevezték ki a Disney/Hulu streaming szolgáltatásának F1 témájú televíziós műsorának vezető producerévé. A Downforce (Leszorítóerő) címet viselő sorozat…
Ahogy a legtöbb élsportolónak, úgy a Forma-1-es versenyzőknek is komoly edzéstervet és étrendet kell tartaniuk. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy tartsák…
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Miami Nagydíj sprintidőmérőjén a második helyet érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik…
Oscar Piastri lefitymálta Lance Stroll állítását, miszerint a Kínai Nagydíjon történt dominó-effektusos balesetét az okozta, hogy a mezőny váratlanul lelassított,…
Daniel Ricciardo azt állítja, Lance Stroll nem nézett oda, ahová ment, így történhetett, hogy a vasárnapi Kínai Nagydíjon belevágódott az…