Újságírók, kommentátorok, egykori versenyzők, csapatfőnökök kedvelt műfaja, hogy némi tapasztalattal és évek munkájával felvérzetve kiadnak egy könyvet a Forma-1-ről, ilyen…
Ayrton Senna továbbra is állócsillag a Forma-1 világában, és halálának a 30. évfordulójának a végére befutott a róla szóló brazil…
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint Max Verstappen fenyegetését a Forma-1-ből való kilépéssel komolyan kell venni. A háromszoros világbajnok…
Miközben minden szem Max Verstappen és Lando Norris csatájára szegeződik a Forma-1-es világbajnoki címért folytatott hajszában, a McLaren csapatfőnöke, Zak…
2019-ben debütált a Netflixen a Drive to Survive című sorozat, mely a Forma-1 mindig előző évi szezonját dolgozza fel. Bár…
Amióta a MotoGP jogait birtokló Dorna is a Liberty Media kezébe került, a spekulációk csak úgy szaporodnak: Lehetnek-e közös versenyhétvégék…
A Netflix Drive to Survive Forma-1-es sorozatának készítője azt állítja, hogy Christian Horner őt hibáztatta a Red Bullt övező botrány…
A Drive to Survive-ot az új évad megjelenésének első kevesebben nézték, mint tavaly, ugyanezen időintervallumban. Ezzel már második éve esik…
Ugyan betartotta a Drive to Survive az F1-nek tett ígéretét, viszont emiatt ez az évad nem emelkedett fel a legemlékezetesebb…
A Netflix Drive to Survive című sorozata a Forma-1 2023-as szezonját dolgozta fel. Ebből az is kiderül, hogy "egyes versenyzők"…