Hivatalosan is bejelentette a Ferrari, hogy Antonio Giovinazzi és Robert Shwartzman mellé egy harmadik tartalékpilóta csatlakozik hozzájuk Oliver Bearman személyében.…
Többször hangoztattuk már, hogy bár a Ryanair az egyik legtöbbet kritizált fapados légitársaság, az X (korábban Twitter) profiljuk igazi gyöngyszem.…
Lewis Hamilton nyitott arra, hogy a Forma-1-ben dolgozzon, miután visszavonul a versenyzéstől - de elismeri, hogy lehet, hogy némi időre…
Mostanra minden Forma-1-es csapat bejelentette 2024-es autóbemutatójának dátumát. Bár a McLaren idei festését már leleplezte, a tényleges idei autóját még…
Charles Leclerc és a Ferrari nemrég bejelentette, hogyan tervezik a jövőjüket a 2024-es szezon után. A monacói pilóta 2018-ban mutatkozott…
Günther Steiner Haas F1 Teamtől való távozását követően Ralf Schumacher, Steiner irányításának a korábbi kritikusa Otmar Szafnauert javasolta az amerikai…
A Ferrari rajongókban Sebastian Vettel egy be nem teljesedett reményként marad majd meg. A német négyszeres világbajnokként, nagy vágyakkal érkezett…
Jean Todt, az FIA korábbi elnöke és a Ferrari egykori csapatfőnöke a Michael Schumacher-éra alatt, figyelmeztette a Red Bullt, utalva…
Idősebb Carlos Sainz 61 évesen ismét bebizonyította, hogy mennyire jó a volán mögött: a spanyol negyedszerre is győzött a nagy…
A Red Bull 2023-as példátlan dominanciája után a korábbi nagydíjon versenyző David Coulthard úgy gondolja, hogy két beszállító közötti gumiháború…