A Forma-1-es Holland Nagydíjon nem a hazai futamát teljesítő Max Verstappen indulhatott a pole pozícióból. Azt Lando Norris foglalta el,…
Váratlan látogatók ébresztették Max Verstappent a Holland Nagydíj pénteki napján. A háromszoros világbajnok a hazai versenyét ugyan a második rajtkockából indulva…
Max Verstappen kijelentette, hogy további 200 futamot már biztosan nem fog teljesíteni az F1-ben. A Holland Nagydíjon a háromszoros világbajnok a…
A Holland Nagydíj kvalifikációjának kezdetére kisütött a nap és felszáradt a pálya. Nico Hülkenberg volt az első, aki pályára hajtott…
Max Verstappen röviden és egyszeren reagált arra, mikor az aszimmetrikus fékrendszerről kérdezték. Ahogy korábban már megírtuk, vélhetően az FIA módosítása…
Toto Wolff továbbra is reménykedik Max Verstappen leigazolásában, de elvileg nem jövőre, hiszen már bebiztosította, hogy hamarosan leigazolják George Russell…
Gerhard Berger több mint egy évtizedig volt a száguldó cirkuszban, és a sportág történetének legnagyobb pilótái ellen versenyzett. 1984-ben mutatkozott…
Sokan megnézték volna a regnáló világbajnokot jövőre a Mercedesnél, ám a csapat elárulta, hogy ez megvalósul-e. Februárban a pilótapiac első…
Amennyiben Max Verstappen folytatja a menetelését az F1-es rekordok könyvében, van egy rekord, amit a hétvégi Holland Nagydíjon beállíthat, és…
Max Verstappen egykori csapattársa, a Williams jelenlegi pilótája Alex Albon is kifejtette véleményét a világbajnoki címről. A thai szerint Lando…