Mit tudunk eddig a Senna-sorozatról? A brazil legenda ma lenne 64 éves
Ayrton Senna ma ünnepelné 64. születésnapját. Ez alkalomból úgy gondoltuk, vegyük sorra, hogy mit tudunk eddig a róla készülő, brazil ...
Ayrton Senna ma ünnepelné 64. születésnapját. Ez alkalomból úgy gondoltuk, vegyük sorra, hogy mit tudunk eddig a róla készülő, brazil ...
Jacques Villeneuve, 1997 Forma-1-es világbajnoka kritikusan szemlélte Daniel Ricciardót, szerinte az ausztrál jelenléte a sportban inkább a piaci képességéről, mintsem ...
A Drive to Survive-ot az új évad megjelenésének első kevesebben nézték, mint tavaly, ugyanezen időintervallumban. Ezzel már második éve esik ...
Ugyan betartotta a Drive to Survive az F1-nek tett ígéretét, viszont emiatt ez az évad nem emelkedett fel a legemlékezetesebb ...
A Netflix Drive to Survive című sorozata a Forma-1 2023-as szezonját dolgozta fel. Ebből az is kiderül, hogy "egyes versenyzők" ...
Pénteken debütált az F1 dokumentumfilm sorozatának, a Drive to Survive-nak a hatodik évada, amely a 2023-as szezont foglalja össze. A ...
A "Drive To Survive" hatodik évadában új arcot is köszönthetünk majd a képernyőn. Danica Patrick lesz az, az egykori NASCAR- ...
Az F1-es dokumentumfilm-sorozat, a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) február 23-án, pénteken tér vissza a Netflixre a hatodik évaddal, ...
Günther Steiner közelmúltbeli elbocsátását a Haas F1 Teamtől a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a sportág számára "veszteségnek" nevezte. Steiner, aki ...
Motorsporthiányos állapotra kínálunk most sok órányi elfoglaltságot a hétvégékre, vagy munka/iskola utáni, hétköznapi lazításhoz. Körülnéztünk a legnépszerűbb streamingszolgáltató, a Netflix ...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Kimi Antonelli
|
156
|
|
2. Lewis Hamilton
|
90
|
|
3. George Russell
|
88
|
|
4. Charles Leclerc
|
75
|
|
5. Oscar Piastri
|
60
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. Mercedes
|
244
|
|
2. Ferrari
|
165
|
|
3. McLaren
|
118
|
|
4. Red Bull
|
72
|
|
5. Alpine
|
41
|
| Frissítve: 2026.06.08. 05:18 |
Kiss Norbi és a Révész Racing már nem először tarolnak Dunaszerdahelyen, idén is megnyerte az összes futamot a magyar rajongók...
A tegnapi naptól az EA SPORTS kiadta az F1 25-ös játékhoz az új frissítést, a 2026 Season Pack-re elkeresztelt bővítményt....