Takaaki Nakagami

Lesérült Nakagami, kihagyja a vasárnapot

A sprinten volt egy csúnya baleset Takaaki Nakagami és Augusto Fernández között, aminek következtében előbbi lesérült. Az LCR Honda versenyzője,…

1 hónap ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen az már tudható volt, hogy…

1 hónap ago

Aleix Espargarónak köszönheti a mezőny tök utolsó versenyzője, hogy pontot szerzett

Minden segítséget megadtak Somkiat Chantrának a hétvégén, aki ennek is köszönhetően szerezte meg első pontját a bajnokságban. A Holland Nagydíjon…

2 hónap ago

Újabb hondás sérült meg, ki is hagyja a következő két fordulót

Edzés közben sérült le az LCR Hondától Somkiat Chantra, akinek ki kell hagynia a soron következő két futamot. Az LCR…

2 hónap ago

A Honda megtalálta Marini helyettesét, Olaszországban már motorra ül

Továbbra sem elérhető Luca Marini, így a Hondának pótlás után kellett néznie, és megtalálta a helyzethez képest a tökéletes pilótát.…

2 hónap ago

Súlyos tesztbalesetet szenvedett Luca Marini

A Hondával a suzukai 8 órás versenyre tesztelve bukott Luca Marini, ahol súlyos sérüléseket szenvedett, de szerencsére magánál van. Javában…

3 hónap ago

Három pilóta egészséges lett, egy azonban lemarad a hétvégi Francia Nagydíjról

A pilóták egymásnak adták a kilincset Dr. Ángel Charte orvosi szobájában. A hétvégén indul a Francia Nagydíj, ahol kérdéses volt…

3 hónap ago

Újabb versenyző tér vissza a Hondánál

Újabb szabadkártyás versenyzőt delegál a Honda, már a Francia Nagydíjon. A legutóbbi Spanyol Nagydíjon a Honda kihasználta egyik szabadkártyás lehetőségüket,…

4 hónap ago

Új év, új dizájn, új mentalitás – Mir szerint 2025-ben kijöhet nekik végre a lépés

Joan Mir és Luca Marini idei "Repsol" Hondája jelentősen megváltozott a tavalyi dizájnhoz képest. A spanyol szerint nemcsak az arculat…

7 hónap ago

Így telt a karácsony Rossi-földön a robotdínók és más meglepetések emlékeit felidézve – képek

Valentino Rossi, az ember, aki még karácsonykor sem ismeri a pihenés fogalmát. December 25-én a tavulliai ranch az ünnep epicentrumává…

8 hónap ago