A Red Bull Forma-1-es csapatától nemrég drámai körülmények között elbocsátott Christian Horner magánéletét is súlyos veszteség érte: tíz nappal menesztése előtt elhunyt volt párja, Beverley Allen – tudta meg a MailOnline.
Az 58 éves Beverley hosszú küzdelmet vívott a szemrákkal, amelyet két éve diagnosztizáltak nála. A nő Cotswolds-i otthonában hunyt el, és ő volt Horner tinédzser lányának édesanyja. A pár 14 évig élt együtt, mielőtt Horner kapcsolatot kezdett Geri Halliwell-lel, a Spice Girls egykori tagjával, akit később feleségül vett.
Beverley támogatta Hornert karrierje korai szakaszában, és a válásuk után is baráti kapcsolatban maradtak. Horner nevelőapaként jelen volt Beverley előző kapcsolatából származó két fia életében is.
Egy barátja így nyilatkozott a nőről: „Beverley csodálatos nő volt, mindenki szerette, és ez tragikus veszteség. Tudta, hogy a betegsége nem kecsegtet jó kilátásokkal, de a halála így is megrázó.”
Horner menesztésére 15 hónappal azután került sor, hogy egy női kolléga nem megfelelő viselkedéssel vádolta meg – bár egy független vizsgálat tisztázta, az ügy nem csitult el.
Egy közeli forrás szerint Horner mélyen megrendült Beverley halála miatt. Nemcsak egykori társát veszítette el, hanem lánya édesanyját is. Bár kapcsolatuk nem volt felhőtlen, Beverley szívét összetörte, amikor Horner 2014-ben, kislányuk születése után fél évvel elhagyta őt Geri miatt –, az utóbbi években azonban sikerült rendezniük a viszonyt.