Eseménydús éve volt Jorge Martínnak, viszont nem a pályán.
Jorge Martín keveset volt a pályán, viszont sokat a hírekben. A 2024-es világbajnok főként a sérüléseivel került a rivaldafénybe, ami párszor sajnálatos módon kijárt neki az idei évben. Emellett a tavasszal, amikor éppen lábadozott bejelentette, hogy jelenlegi kenyéradójától, az Apriliától menekülne, mert nem teljesítették a feltételeket, amiket ígértek. Végül maradt az olaszoknál, és kijelentette, minden eddiginél elkötelezett a MotoGP iránt, és szeretné megmutatni a valós potenciáját.
A MotoGP által kiadott Martínról szóló új dokumentumfilmben, amelynek címe From Heaven to Hell (A mennyből a pokolba), Massimo Rivola, az Aprilia vezérigazgatója elárulta, hogy versenyzőjének ügynöke milyen beszélgetést folytatott vele a lehetséges távozásáról, és hogy a Honda kiváló ajánlatot tett.
„Albert Valera, a menedzsere, odajött hozzám és azt mondta: „Tudod, mit? Azt hiszem, elmehetnénk, a Honda nagyon érdekelt benne, az ajánlatuk nagyon jó”.” – kezdte.
„Erre én azt mondtam: „Viccelsz?” Másnap Madridba mentem, mert találkozni akartam Martínnal, hogy ellenőrizzem, igaz-e, amit Albert mondott. Erre ő azt mondta: „Szerintem jobb, ha elmegyek”, mire én azt válaszoltam: „Sajnálom, de nem engedlek el”.”
Rivola hozzátette, hogy nem volt engedékeny: „Kemény voltam vele, amikor azt mondtam, hogy nem mész el, mert én jobban tudom nálad, mi a legjobb neked.”
Ez a történet először a Francia Nagydíj után került nyilvánosságra, majd az Aprilia Marco Bezzecchivel megnyerte a következő Brit Nagydíjat. A csapat pedig a szezonvégére a Ducati kihívója lett Bezzecchivel, aki rendre ott versenyzett az élmezőnyben, összesen három győzelmet szerezve, feljutva a bajnoki harmadik helyig.
Martín végül csak hét futamot tudott teljesíteni idén, amelyből összesen négyen ért célba. A legjobb helyezése egy negyedik hely volt a Balaton Parkban, és a kevés futam miatt csak a huszonegyedik helyen végzett a tabellán. A rettenetes szezon ellenére nem ment el a kedve a versenyzéstől.
„Száz százalékot akarok adni, és nem tudom, hogy megint megsérülök-e vagy balesetet szenvedek-e, ez azt, amit nem tudok kontrollálni. De azt kontrollálni tudom, hogy jobb akarok lenni, és mindent meg fogok tenni, hogy újra közelebb kerüljek a győzelemhez. A győzelmekből nagyon keveset tanultam, de ezekből a nehéz helyzetekből sokat tanultam. Jobban szeretem ezt a sportot, mint valaha is gondoltam volna.” – mondta a spanyol pilóta az évéről.
Rivális csapat szerelőjének álcázta magát az, aki meglopta a tavalyi világbajnokot






