Carlos Sainz édesapja szerint sem neki, sem fiának nem kell Lewis Hamilton ferraris nehézségeivel foglalkoznia, még akkor sem, ha a brit érkezése nagy figyelmet kap.
A Ferrari a 2024-es idény végén elköszönt Carlos Sainztól, hogy helyet csináljon Lewis Hamilton érkezésének. A váltás azonban nem hozta meg a várt áttörést: a hétszeres világbajnok egyszer sem tudott dobogóra állni. Eközben Sainz a papíron jóval gyengébb Williamsnél is bizonyította képességeit, és több alkalommal ünnepelhetett pódiumos helyezést.
Idősebb Carlos Sainz szerint, a Ferrari helyzete önmagáért beszél, fiának, Carlosnak pedig kizárólag a saját útjára kell koncentrálnia.
„Ez nem a mi problémánk, és nem is Carlosé. A Ferrari 2024-ben közel volt ahhoz, hogy megnyerje a konstruktőri világbajnokságot, idén viszont nehézségeik vannak. Az én tanácsom – és Carlos is egyetért vele –, hogy a saját dolgára figyeljen. Ez a világ elég bonyolult anélkül is, hogy mindenki mással törődnénk. Hadd vonja le mindenki a maga következtetéseit” – fogalmazott.
Sainz hangsúlyozta, őt egyáltalán nem érdekli, más csapatoknál vagy versenyzőknél mi történik, kizárólag az számít, amit a pályán elérnek. „Őszintén szólva nem az én dolgom, hogy mások mit csinálnak. Engem az érdekel, hogy amikor először adódott lehetőségem dobogóra állni a Williams-szel – és amikor a Williamsnek is először volt erre esélye –, akkor éltünk vele. Megcsináltuk, megszereztük, és ez ott van.”
Arra a kérdésre, elégedett-e az eredményeivel, határozott választ adott, miközben világossá tette, hogy mások problémái nem jelentenek számára örömforrást. „Igen, elégedett vagyok a két dobogós helyezésemmel. Egyáltalán nem mások balszerencséje miatt. Azért vagyok elégedett, mert Bakuban és Katarban dobogóra álltam a Williams-szel, valamint az austini sprinten is, és mindezt úgy értem el, hogy tavaly még rengeteg kétség volt azzal kapcsolatban, képes leszek-e erre.”






