További időre lesz szüksége Franco Colapintónak, amit az Alpine megadna neki.
Franco Colapinto berúgta a Forma-1 ajtajait 2024-ben, mikor a Williamsben a kidobott Logan Sargeant helyén debütált és helyettesítette a szezon hátralévő részére. Kilenc futamon indult, amelyeken kétszer szerzett pontot, Azerbajdzsánban és Amerikában, összesen ötöt. Ez a mennyiség továbbra is a rekordja, mert 2025-ben nem tudott egyet sem. Az Emilia Romagna Nagydíjon kezdett Jack Doohan helyett a harmatgyenge Alpine-nál, de a világot nem tudta megváltani. Sokáig kérdéses volt a helye, azonban marad az idei szezonra, amely már csak jobb lehet, mint a tavalyi.
Az Alpine sokat vár az új korszakban, ahol már a Mercedes látja el őket motorral, nem a Renault. Colapinto számára most kezdődhet el az igazi erőpróba. Idén nem beugrik az autóba, hanem rendesen felkészül, mivel most a teljes szezon előtti teszteken ott lesz. A gyenge eredmények ellenére a franciák ügyvezető igazgatója, Steve Nielsen nagyra értékelte az argentin pilóta 2025-ös teljesítményét, amikor felvázolta az elkövetkező évre vonatkozó elvárásait.
„Franco egy fiatal pilóta. Láttunk már más fiatal pilótákat is jó és nehéz időszakokon átmenni – ő is éppen ezen az úton jár. Az év elején voltak olyan versenyek, amikor Pierre-rel egyenrangúan teljesített, és pár alkalommal talán még gyorsabb is volt nála a versenyeken. Ő is ezen az úton jár, és mi minden támogatást megadunk neki, amire szüksége van, hogy a lehető leggyorsabb legyen, akár gyorsabb Pierre-nél, akár közel álljon hozzá.” – mondta Nielsen, még Abu Dhabiban.
2026-ra tehát megmarad az előző évi felállás, ami stabilitást hoz a gárdához, és így az összeszokottságnak köszönhetően jobb eredményekre lehetne képesek.
„Számunkra az a fontos, hogy két versenyzőnk is pontokat szerezzen a bajnokságban. Stabilitásra van szükségünk a második autóban, és időt kell adnunk annak a tehetségnek, hogy kiforrottá váljon és pontokat szerezzen nekünk. Két versenyzőre lesz szükség. Szerintem a brutális valóság az, hogy autónk nem volt elég gyors ahhoz, hogy pontokat szerezzen.” – értékelt az Alpine-főnök.
Nemrég még elbocsátotta, most előléptette az F3-as bajnokot az Alpine






