Lewis Hamiltont is megkérdezték, mit szól hozzá, hogy Felipe Massa pert tervez indítani a 2008-as F1-es Szingapúri Nagydíj miatt, amely...
1991-ben ezen a napon, augusztus 25-én a Belga Nagydíjon debütált a Forma-1-ben Michael Schumacher. A német versenyző akkor 22 éves...
Toto Wolff úgy véli, pontosan tudni fogja, hogy mikor kell távoznia majd a Mercedes vezetői posztjáról. A csillagos márka csapatfőnöke,...
Max Verstappen elképesztő dominanciával menetel az idei szezonban. Az eddigi 12 futamból 10-et megnyert, ebből nyolcat zsinórban. A maradék két...
A Mercedes technikai igazgatója, James Allison hangsúlyozta, hogy a csapatának valóban számít, ha 2023-ban a második helyen végeznek a konstruktőri...
Már ismert volt az információ, de a Disney+ csak most jelentette be hivatalosan, hogy készül egy dokumentumfilm-sorozat a Brawn GP...
Az egykori F1 pilóta, Heinz-Harald Frentzen nemrég megosztott a világgal egy viccet, amellyel annyira vérig sértette Ron Dennist, hogy a...
A Haas megerősítette, hogy Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen a következő idényben is a csapatnál marad. A pilótapáros folytatása nem...
Fernando Alonso azt mondja, azért döntött úgy, hogy visszatér a Forma-1-be, mert az IndyCar szerinte túl veszélyes. A ma már...
20 éve a Magyar Nagydíjon, 2003. augusztus 24-én Fernando Alonso 22 évesen és 104 naposan minden idők legfiatalabb nagydíjgyőztese lett, miután...
F1 pontverseny (Top5):
Versenyzők:
|
|
1. Oscar Piastri
|
131
|
2. Lando Norris
|
115
|
3. Max Verstappen
|
99
|
4. George Russell
|
93
|
5. Charles Leclerc
|
53
|
Csapatok:
|
|
1. McLaren
|
246
|
1. Mercedes
|
141
|
3. Red Bull
|
105
|
4. Ferrari
|
94
|
5. Williams
|
37
|
Frissítve: 2025.05.05. 9:24 |
Feltűnt már, hogy Magyarországon a Williams az egyetlen F1-es csapat, amelynek a rajongói termékei, elsősorban ruházati cikkei (merch, merchandise) nem...
Hivatalossá tették az érkező F1 névre hallgató mozifilmnek a játékidejét, ami alapján sokáig fogjuk nézni. Egyre közelebb vagyunk a várva...