Idén sem túl bíztató a Ferrari, aminek eredménye akár az lehet, hogy Charles Leclerc leléphet. Hiába volt erős szezonja tavaly...
Sokáig kellett fennmaradnia annak, aki a Kanadai Nagydíj második szabadedzését megnézte, hiszen magyar idő szerint este tizenegykor kapta meg a...
Magyar idő szerint este 19:30-kor kezdetét vette a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése. Nem kellett sokat várni az első bakiért:...
A népszerű Imola ugyan kimaradt a jövő évi versenynaptárból, de jelezték, hogy a történetük közel sem ért véget. Június tizedikén,...
Oscar Piastri nyugodt marad a csapattársa, Lando Norris-szal folytatott bajnoki küzdelem alatt, pedig a brit csapattársa elismeri, hogy a köztük...
Miután a szezon két futama után a Racing Bullsból felkerült az anyacsapatba Liam Lawson helyére, Tsunoda nehezen tudott alkalmazkodni az...
Gabriel Bortoleto a közelmúltban megtapasztalt problémák után megérkezett Montrealba a Kanadai Nagydíjra. A brazil Sauber-pilótát Svájcban, a csapat székhelyétől nem...
Lewis Hamilton cáfolta azon spekulációkat, miszerint a Ferrari csapatfőnökének, Fred Vasseurnek a pozíciója veszélyben lenne, valamint a saját visszavonulásáról szóló...
Az egykori F1-es versenyző, Jean Alesi úgy véli, hogy a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Fred Vasseur nem rendelkezik ugyanolyan hatalommal a...
A Mercedes nyilvánvalóan nem adta fel még Max Verstappen szerződtetését. Úgy tűnik azonban, hogy Toto Wolff álma, hogy megszerezze a...
F1 pontverseny (Top5):
Versenyzők:
|
|
1. Oscar Piastri
|
324
|
2. Lando Norris
|
293
|
3. Max Verstappen
|
230
|
4. George Russell
|
194
|
5. Charles Leclerc
|
163
|
Csapatok:
|
|
1. McLaren
|
617
|
2. Ferrari
|
280
|
3. Mercedes
|
260
|
4. Red Bull
|
239
|
5. Williams
|
86
|
Frissítve: 2025.09.08. 07:50 |
A motorsportban nincs helye kompromisszumnak: minden tizedmásodperc és minden apró műszaki részlet számít. Ugyanez igaz a közúton is, pláne ha...
Michel E. Sawyer Sir Lewis című életrajzát sokan kíváncsian várták. Lewis Hamilton hétszeres világbajnok pályafutása és személyisége önmagában garancia arra, hogy...