ROVAT

film sorozat

APX GP, brad pitt, F1 moziF1

Újabb jelenetet láthatott a közönség a Brad Pitt-féle F1-es filmből

Brad Pitt megjelent a Mexikói Nagydíj múlt hétvégi kvalifikációján, ezzel pedig a rajongók újabb bepillantást kaphatnak az F1 című készülő filmbe. A film Pitt főszereplésével és Joseph Kosinski rendezésében készül, valamint a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamilton executive producerként működik közre. Ez is érdekelhet Ismét egy Antonelli pole, a Brit Nagydíjon is az élről indulhat […]

2024. 10. 30.Tajthi Andrea
Matt Mella, mint Alain Prost, és Gabriel Leone mint Ayrton SennaF1

Már nagyon várjuk a Senna-sorozatot! Most megérkezett a hosszú előzetes!

Miután áprilisban publikálták a Senna című filmsorozat első, rövid előzetesét, most megérkezett a hosszú verzió! A sorozat, amely Ayrton Senna életét dolgozza fel, épp egy hónap múlva, november 29-én debütál majd a Netflixen. A magyar közönség számára pedig szinkron is elérhető lesz, erről ide kattintva olvashatsz! Ez is érdekelhet Ismét egy Antonelli pole, a Brit […]

2024. 10. 29.Tajthi Andrea
Patrick DempseyFan Zone

James Deantől, Patrick Dempsey-n át Keanu Reeves-ig: 10 színész, aki autóversenyzővé vált!

A napokban többször is szóba kerültek színészek, akik olyannyira rajonganak a motorsportért, hogy ők maguk is versenyzővé váltak. Az autóversenyzés és a filmvilág látszólag két teljesen különböző terület, mégis akadnak olyan színészek, akik mindkettőben otthonosan mozognak. Néhány híresség számára a versenyzés nemcsak hobbi, hanem komoly elköteleződés is, és néhányan olyan szintre jutottak, hogy profi versenyzőként […]

2024. 10. 14.Tajthi Andrea
Gabriel Leone, mint Ayrton Senna, és Gabriel Louchard, mint Galvão BuenoF1

Jó hír a hazai rajongóknak: A Senna-sorozat magyar szinkronnal érkezik!

Mindenki tűkön ülve várja, hogy láthassa a Netflix nagyszabású minisorozatát, amely a Forma-1-es legenda, Ayrton Senna életét dolgozza fel. Ezúttal nem dokumentumfilm*-sorozatról van szó, hanem egy most forgatott, színészek által eljátszott filmre, miközben a történet valós. Ez is érdekelhet Ismét egy Antonelli pole, a Brit Nagydíjon is az élről indulhat 2026.07.04. 18:14 Jacques Villeneuve megvédte […]

2024. 10. 09.Tajthi Andrea
Gabriel Leone, mint Ayrton SennaF1

Így néz majd ki Senna-sorozatban Prost, Lauda és Senna szerelmei!

Az Ayrton Senna életét feldolgozó, hat epizódból álló drámasorozat november 29-én debütál a Netflixen, a főszerepben, Gabriel Leone-val. Őt és pár más szereplőt már korábban is bemutattak, nemrégiben azonban a Netflix közölte főszereplők teljes listáját, melyet lentebb görgetve szemügyre vehetsz. A sorozat a legendás brazil versenyző diadalainak, csalódásainak, örömeinek és bánatainak útját mutatja be, feltárva […]

2024. 10. 07.Tajthi Andrea
Joshua Pearce, Damson Idris, APX GP, F1F1

A magyar rajongók előbb láthatják az F1 filmet, mint az amerikaiak és a britek

Az F1 című Forma-1-es film, melynek egyik főszereplője a hollywoodi sztár Brad Pitt lesz, megkapta első premier dátumait! 2025. júniusáig kell várnia a közönségnek, de ami érdekesség, hogy a magyar rajongóknak egy nappal kevesebbet, mint pl. az amerikaiaknak, vagy a briteknek. Apple nagy költségvetésű filmjének magyarországi premierje 2025. június 26-án lesz! Az IMDb által közöltek […]

2024. 09. 09.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

A The Last of Us színésze főszerepet kap Ricciardo autósportos sorozatának pilotjában

Tavaly már beszámoltunk róla, hogy egy fikciós „Forma-1-es” sorozat elkészítése is tervben van, melynek egyik producere a Visa Cash App RB F1-es versenyzője, Daniel Ricciardo. Most kiderült még pár apró részlet, többek között az, hogy kik szerepelnek a pilot epizódban! Eve Hewson (A tökéletes pár, Rossz nővérek) és Murray Bartlett (A fehér lótusz, The Last […]

2024. 09. 05.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton közölte, hogy az F1-es film néhány jelenete baromság

Lewis Hamilton elmondta, hogy a Brad Pitt-féle F1-es film kapcsán mivel kapcsolatban mondta azt, hogy „ez baromság”. Hamilton is producere a készülő filmnek, amelyben Pitt egy veterán autóversenyzőt alakít, aki megpróbál visszatérni a sportba. Ez is érdekelhet Ismét egy Antonelli pole, a Brit Nagydíjon is az élről indulhat 2026.07.04. 18:14 Jacques Villeneuve megvédte Lewis Hamiltont […]

2024. 08. 26.Tajthi Andrea
APX GP, F1F1

Brad Pitt F1-es filmje kenterbe veri majd a Drive to Survive-ot is

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali úgy véli, hogy a készülő F1-es filmnek, amelyben Brad Pitt a főszereplő, hatalmas kereskedelmi hatása lesz, és túlszárnyalja majd a Netflix „Drive to Survive” című népszerű sorozatának sikerét. Az Apple Originals filmje – amelynek címe egyszerűen „F1” és amelyet Joseph Kosinski rendez, és Jerry Bruckheimer a producere – tavaly óta […]

2024. 08. 19.Tajthi Andrea
APX GP box, F1F1

1997-es sauberes képet posztolt a fiktív F1-es csapat Brad Pittről!

Nagyban készül Brad Pitt főszereplésével az F1-es film, melynek címe is ez: F1. A film egy fiktív Forma-1-es csapatról, az APX GP-ről szól, melynek egyik versenyzője az ifjú Joshua Pearce (Damson Idris) és a veterán Sonny Hayes (Brad Pitt). A Joseph Kosinski redezésében készülő film – amelynek előzetesét már láthattuk is – stábja több alkalommal […]

2024. 08. 04.Tajthi Andrea
SennaF1

Megvan a Senna-sorozat premierjének dátuma!

Kíváncsian várja a világ, hogy milyen lesz a 30 éve elhunyt Forma-1-es legenda, Ayrton Senna életéről készült sorozat. Előzetest már láthattunk róla, most pedig azt is közölte a Netflix, hogy mikor láthatjuk majd a 6 részes brazil minisorozatot. Ez is érdekelhet Ismét egy Antonelli pole, a Brit Nagydíjon is az élről indulhat 2026.07.04. 18:14 Jacques […]

2024. 07. 18.Tajthi Andrea
Brad Pitt, F1F1

Az F1-film egyes jeleneteit már láthattuk 2 éve is!

Mint az ismert, a Brad Pitt főszereplésével készülő „F1” film rendezője az a Joseph Kosinski, aki a Top Gun: Maverick című filmet is rendezte, míg a producere Jerry Bruckheimer, aki mindkét Top Gun film producere is volt. A közreműködők azonossága pedig azt is eredményezte, hogy a Forma-1-es film és a Top Gun: Maverick eszköztára egyes […]

2024. 07. 13.Tajthi Andrea