Toto Wolff nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Red Bull dominanciája miatt olyan, mintha minden más csapat az F2-es mezőny része lenne. Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke azonban megjegyezte, hogy ugyanez volt a helyzet akkor is, amikor a Mercedes dominált.
„Adjatok neki egy F2-es autót, és majd meglátja” – reagált Wolff állításásra Vasseur.
„A Red Bull van elöl, de azt hiszem, valószínűleg ugyanez volt az érzés akkor is, amikor a Mercedes volt az élen, néhány évvel ezelőtt.”
„Nem ásom ebbe bele magam, őszintén azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni abból, amink van, hogy minimalizáljuk a hibákat, hogy jobb munkát végezzünk, és aztán majd jön, aminek jönnie kell.”
Verstappen az F1-es Magyar Nagydíj megnyerésével nem törte meg a Red Bull azon sorozatát, hogy az idei szezonban minden futamot megnyert a csapat. A dobogóra pedig a 9. helyről induló csapattársa is felfért.
„A felzárkózás nem arról szól, hogy a Red Bullra gondolsz, hanem, magadon kell dolgoznod” – mondta Vasseur.
„Ez azt jelenti, hogy fejlesztünk, fejlesztünk minden egyes irányban, próbálunk javítani az aerón, a felfüggesztésen és mindenen, amit csak tudunk.”
Az olasz sajtó keményen ekézi a Ferrarit, szerintük rákvörösre égették már magukat