Max Verstappen meglehetősen irigylésre méltó helyzetben van,a 2023-as F1-es szezon felénél. Legalábbis versenyzői szempontból biztosan sokan szeretnének hasonlóan dominánsak lenni, mint jelenleg a holland.
Miután az eddigi 12 nagydíjból 10-et megnyert, nem csoda, hogy Verstappen nehezen tudja meghatározni, melyik győzelme volt a kedvence eddig a szezonban. A Belga Nagydíj végén azonban elárulta, melyik volt az, amelyik a leginkább kiemelkedett számára.
„Volt egy csomó szép, némelyik simább volt. Azt hiszem, igazából az egyik, amit igazán élveztem, az Miami volt” – mondta Verstappen.
A miami futam kihívásnak bizonyult Max Verstappen számára, hiszen nem éppen ideális pozícióból, a kilencedik rajtkockából indult. Végül sikerült megelőznie az előtte lévőket, köztük a pole-t megszerző csapattársát, Sergio Pérezt, és megszerezte a győzelmet. A 25 éves versenyző számára ez a bizonyos futam nem csak a győzelem miatt volt emlékezetes, hanem azért is, ahogyan izgalmas módon átverekedte magát a mezőnyön.
„Ez egy kemény pálya, a mezőnyön is át kellett jutni, de azt hiszem, az egész futam elég jól sikerült, természetesen a kemény kvalifikáció után. Szóval számomra ez egy nagyon élvezetes verseny volt.”
A Red Bull versenyzője azonban csapata remek munkáját is kiemelte.
„Úgy gondolom, a szezon első részében is fejlődtünk csapatként. És a magam részéről is, egyre jobban érzem magam az autóban. Minden az apró részleteken múlik. Szóval sok az élvezetes pillanat. Nehéz egyet kiválasztani” – tette hozzá.
Hamilton eljátszott a gondolattal, milyen lenne Verstappen csapattársának lenni