Fotó: Karwai Tang/Getty Images/Red Bull Content Pool
Alain Prost F1-es legenda szerint Max Verstappen riválisainak fel kell készülniük a Red Bull további uralmára.
A holland Verstappen nemrég Katarban lett zsinórban harmadszor is versenyzői világbajnok, és még öt teljes futam van hátra 2023-ból. A négyszeres világbajnok Prost, aki a L’Equipe-nek bevallotta, hogy a 26 éves versenyzőtől azt várja, hogy minden F1-es eredményét meg fogja dönteni. Azt mondja, Verstappen még mindig csak egyre jobb lesz:
„Amikor legyőzte Lewis Hamiltont, az önbizalmat adott neki a képességei mellé. Az az első bajnoki cím megerősítette, utána Max sokkal nyugodtabb lett, miközben a teljesítményvágya ugyanaz maradt. Ez rossz hír az ellenfeleinek, hiszen nem valószínű, hogy egyhamar visszavonul” –
A következő két évben a szabályok nem fognak változni, ami azt jelenti, hogy Max ugyanilyen erős marad. Még 2026-ban is, a Red Bull a valódi egységével, új kihívást vállalnak majd be. Legalább a bajnoki címért harcolók között maradnak.”
A 68 éves Prost arra is figyelmeztet, hogy még ha a Red Bull kezdetben nem is a legjobb 2026-os csomagot adja a saját motorjával, Verstappen motivált marad:
„Amikor a Forma-1-es karrierem zajlott, az aggasztott a legjobban, hogy nem tudok harcolni a bajnoki címért. A legrosszabb 1987 vagy 1991 volt, amikor az autó nem tette ezt lehetővé nekem. Azt hiszem, Verstappen esetében is így lesz: nem azért marad motivált, mert hét bajnoki címet akar nyerni, mint Michael Schumacher vagy Lewis Hamilton, hanem mert tudja, hogy bármely hétvégén győzelmekért küzdhet.”
És ez a dolog Prost szerint minden, amire Verstappennek szüksége lesz ahhoz, hogy talán a 2028-as szerződésén túl is a Forma-1-ben maradjon:
„Nincs túl sok szenvedélye – győzelemre termett és született. Kicsit más, mint Hamilton, vagy akár Ayrton Senna, akinek sok más dolga is volt. Egy kicsit kérdőjeles Max jövője, de a következő két évben mindenképpen, tekintve, hogy a szabályok nem változnak, nem látok túl sok problémát számára. Utána kíváncsi vagyok, milyen lesz a Red Bull Verstappen nélkül, de az már egy másik történet.”
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…