Categories: F1

Kizárták Hamiltont és Leclerc-t: változott az eredmény és a pontállás, Sargeant pontszerző!

Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is kizárták végül az Egyesült Államok Nagydíjáról. Az austini futamot követően autóikat átvizsgálták, és az FIA technikai csapata szabálytalanságokat fedezett fel, miután elvégezték a padlólemezek kopásának ellenőrzését.

A jelentés szerint: „A -825 ≥ XR ≥ XR ≥ – 1025 területen található padlólemezről megállapították, hogy nem felelnek meg a 2023-as Forma-1 Technikai Szabályzat 3.5.9 e) cikkelyének.”

Ennek értelmében mindkét résztvevő csapatot azonnal a stewardok elé hívatták.

Hamilton a kiváló második helyen végzett, végig nyomás alatt tartva a versenyt megnyerő Max Verstappent. Ezen a versenyen új padlólemezt használt, a Mercedes az idei év utolsó nagy frissítőcsomagjának részeként.

Leclerc a hatodik helyen haladt át a célvonalon, megelőzve George Russellt másik Mercedesszel, egykiállásos stratégiával.

Mindkét csapat képviselőt küldött a stewardokkal való beszélgetésre, akik szerint „a padlólemezek nagymértékű kopása valószínűleg a göröngyös pálya és a sprintverseny egyedi kombinációjának eredménye volt, amely minimálisra csökkentette az időt az autó beállítására és ellenőrzésére a verseny előtt”.

A stewardok azonban megjegyezték, hogy „a versenyzőt [csapatot] terheli a felelősség annak biztosításáért, hogy az autó a verseny során mindenkor megfeleljen a szabályoknak. Ebben a konkrét esetben a padló hátsó része a műszaki küldött jelentése szerint az FIA Forma-1 Technikai Szabályzatának 3.5.9 e) cikkelyében meghatározott küszöbértékeken kívül esett, amelyek tartalmazzák a kopási tűréshatárt.”

A kizárással Norris a második helyre lépett előre, Carlos Sainz pedig a dobogós eredményt ért el.

Sergio Perez feljött a negyedik helyre, és tovább növelte előnyét Hamiltonnal szemben a pontverseny második helyéért folytatott küzdelemben.

Russell a hetedikről az ötödik helyre ugrott, Pierre Gasly a hatodik, Lance Stroll pedig a hetedik helyre. Yuki Tsunoda lett a nyolcadik, a japán versenyző a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is begyűjtötte az AlphaTaurival, így összesen nem 2, hanem 4+1 pontot gyűjtött.

Ezzel együtt a Williams mindkét autójával pontot szerzett, Alex Albon a kilencedik helyet örökölte meg, Logan Sargeant pedig az így kapott 10. helyével végre megszerezte első F1-es pontját, ráadásul hazai pályán.

A hivatalos végeredmény így a következő:
# Versenyző Csapat Lemaradás
1 Max Verstappen RED BULL RACING
kizárták Lewis Hamilton MERCEDES +2.225
2 Lando Norris MCLAREN +10.730
3 Carlos Sainz FERRARI +15.134
4 Sergio Perez RED BULL RACING +18.460
kizárták Charles Leclerc FERRARI +24.662
5 George Russell MERCEDES +24.999
6 Pierre Gasly ALPINE +47.996
7 Lance Stroll ASTON MARTIN +48.696
8 Yuki Tsunoda ALPHATAURI +74.385
9 Alexander Albon WILLIAMS +86.714
10 Logan Sargeant WILLIAMS +87.998
11 Nico Hulkenberg HAAS +89.904
12 Valtteri Bottas ALFA ROMEO +98.601
13 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1 kör
14 Kevin Magnussen HAAS 1 kör
15 Daniel Ricciardo ALPHATAURI 1 kör
Fernando Alonso ASTON MARTIN kiesett
Oscar Piastri MCLAREN kiesett
Esteban Ocon ALPINE kiesett
A pontversny állása ennek megfelelően:
# Versenyző Csapat Pontok
1 Max Verstappen RED BULL RACING 466
2 Sergio Perez RED BULL RACING 240
3 Lewis Hamilton MERCEDES 201
4 Fernando Alonso ASTON MARTIN 183
5 Carlos Sainz FERRARI 171
6 Lando Norris MCLAREN 159
7 Charles Leclerc FERRARI 151
8 George Russell MERCEDES 143
9 Oscar Piastri MCLAREN 83
10 Pierre Gasly ALPINE 56
11 Lance Stroll ASTON MARTIN 53
12 Esteban Ocon ALPINE 44
13 Alexander Albon WILLIAMS 25
14 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 10
15 Nico Hulkenberg HAAS 9
16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 8
17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 6
18 Kevin Magnussen HAAS 3
19 Liam Lawson ALPHATAURI 2
20 Logan Sargeant WILLIAMS 1
21 Nyck De Vries ALPHATAURI 0
22 Daniel Ricciardo ALPHATAURI 0
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

9 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

10 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

11 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

13 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

15 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

17 óra ago