Az Aston Martin hivatalosan is bejelentette a terveit Felipe Drugovich kapcsán a 2024-es évre. A brazil F2-es bajnok marad a britek hivatalos teszt- és tartalékpilótája.
A bejelentéssel együtt azt is megerősítették, hogy Drugovich vezetheti majd Fernando Alonso autóját a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén.
A brazil szupertehetséget az első számú esélyesnek tekintették Lance Stroll helyére, miután a kanadai pocsék szezont hagy nemsokára a háta mögött. A 23 éves pilóta Monzában már túl esett az F1-es bemutatkozáson, akkor Stroll helyén körözhetett egy órán keresztül.
Drugovich az év elején csatlakozott az Aston Martinhoz, miután tavaly imponáló fölénnyel nyerte meg a Formula 2-es szezont. Idén állandó versenyülése sehol sem volt, de nagyon komoly munkát végzett a csapatért a háttérben.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy tovább folytathatom a munkát az Aston Martinnal. Idén rengeteget tanultam, nem csak a versenypályán, hanem a háttérben, a mérnökökkel való közös munkáról, illetve a személyre szabott programokból is. Büszke vagyok arra a hozzájárulásra, amit hozzá tudtam tenni az ASMR23 fejlesztéséhez. Mostantól az abu dhabi-i első szabadedzésre fókuszálok, valamint a mérnökökkel való közös téli felkészülésre. Szeretném megköszönni az egész csapatnak azt a hihetetlen támogatást, amit az elmúlt 12 hónapban tanúsítottak.” – fogalmazott a brazil.
Drugovich már Austinban leváltja Strollt? A helyszínen biztosak ebben