Categories: F1

A Haas és a Sauber 2024-es F1-es autói is pályára gurultak

A Haas lett a legújabb csapat, amely a 2024-es F1-es autóját az új idény előtt egy shakedown teszt során Silverstone-ban a pályára küldte.

Az amerikai kiscsapat a közösségi médiában osztotta meg azt a videót, amelyen a VF-24-es elhagyja a garázst, miközben elindul, hogy megtegye első köreit a Brit Nagydíj helyszínén. Ez az első alkalom, hogy a Haas 2024-es betontorpedója nyilvánosan is látható, miután a csapat a hónap elején digitális rendereket tett közzé legújabb F1-es autójáról. Nico Hülkenberg ült először a VF-24-es volánjánál.

A Haas egy nappal a hivatalos előszezoni tesztek megkezdése előtt egy második shakedownt is tart majd Bahreinben. Az F1-es csapatok idén már 400 km-t futhatnak – a korábbi 200 km helyett – ezen a két engedélyezett „promóciós eseményen”. A Sauber volt az első csapat, amely szombaton Barcelonában pályára vitte 2024-es Forma-1-es autóját.

A Haas szeretné kiheverni a nehéz 2023-as idényt, amely során a konstruktőri bajnokságban az utolsók lettek. Annak ellenére, hogy a VF-23-as olykor lenyűgöző sebességet mutatott az időmérőkön, az autó a versenytávokon nagyon küzdött, aminek következtében Hülkenberg és csapattársa, Kevin Magnussen rendszeresen kiestek a pontszerző helyekről.

A régóta irányító csapatfőnök, Günther Steiner távozott a Haastól, helyére Ayao Komatsu, a csapat korábbi műszaki igazgatója került.

Vámosi Péter

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

2 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

2 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

12 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

14 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

16 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

18 óra ago