Categories: F1

Egy kilépési záradék a Mercedes karjaiba ,,lökheti” Verstappent

Max Verstappen szerződése rávilágított arra, hogy milyen fontos a Red Bull számára Helmut Marko.

A múlt héten kezdetét vette hivatalosan is a 2024-es szezon, ám az első futam csillogását különböző kétes ügyek árnyékolják be. Ugyan az időmérőn még a szurkolók többsége egy csatákban gazdagabb versenyre számított, ám a Red Bull gyorsan megmutatta, mihez kell tartania magát a mezőnynek idén. A holland versenyző már a rajt után demonstrálta az RB20 erejét, majd az unalomba fulladt futamon bekormányozta autóját az első helyre. Mögötte Sergio Pérez ért be, így némileg megédesítették az osztrák istálló napjait.

Ám a Bahreini Nagydíj nem sokáig maradt a figyelem központjába, hiszen a Red Bull köré gyűrűződő botrány mellé lépett az Alpine is, ahol a szakemberek egymásnak adják a kilincset. Mindennek tetejében az angol és a holland sajtó szerint, még az FIA elnöke ellen is vizsgálat indult, mivel a tavalyi Szaúd-Arábiai Nagydíjon befolyásolni akarta az eredményeket.

Hiába teljesített jól Verstappen, a hírek nem a versenyről szólnak, hanem csapatfőnöke ügyéről. A rejtélyes Google Drive csomag után Jos Verstappen a sajtónak beszélt arról, hogy Hornernek le kellene mondania, ám a brit vezetőnek esze ágában sincs otthagyni a Red Bullt. Mindemellett a hatalmi harc egyre szerteágazóbb, mivel már Helmut Marko és az 50 éves vezető vélt konfliktusa is új szintekre emelkedett.

Az F1-insider.com értesülései szerint Max Verstappennek nemigen tetszik a belharc a csapaton belül, ezért is találkozott édesapja és menedzsere Toto Wolffal. Ugyan nem valószínű, hogy a sikeres alakulatot otthagyja a holland világbajnok, ám ha valóban a távozás mellett döntene, probléma nélkül tehetné.

Verstappen csak versenyezni akar:

Bár a kontraktusa 2028 végéig a Red Bullhoz köti Verstappent, a 26 éves pilóta egy kilépési záradéknak köszönhetően bármikor elhagyhatja jelenlegi alakulatát. A német lap úgy tudja, ha Helmut Marko távozik a csapattól (nem önként), akkor a háromszoros világbajnok is minden jogi és pénzügyi következmény nélkül csapatot válthat.

A sajtó szerint a Red Bull két részre szakadt: az egyik oldalon Christian Horner és a thai többségi tulajdonosok állnak, míg a másikon Helmut Marko, Adrian Newey és a Verstappen-család szeretné érvényesíteni az akaratát. A hírek szerint Mohammed Ben Sulayem megkérte Bahrienben Max Verstappent, hogy nyíltan álljon ki csapatfőnöke mellett, ám a holland versenyző nem akart állást foglalni az ügyben. Ahogy egy hete nyilatkozta, ő azért van a Forma-1-ben, hogy versenyezzen, és erre is szeretne koncentrálni.

A történések ugyanakkor kapóra jönnek a Mercedesnek és Toto Wolffnak, akik a jövőre távozó Lewis Hamilton helyére keresnek új jelöltet. Helmut Marko hozzátette, ha Verstappen menni akar, ő nem fog az útjába állni, így ha nem tudja rendezni a Red Bull a belső viszályt, a labda az ellenfél térfelére pattanhat.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

58 perc ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

3 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

13 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

14 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

15 óra ago

Aranyos Mercedes bukkan fel a mai motorsport puzzle-n

Ha F1-mentes hét, akkor puzzle! A mai puzzle azonban nem a Forma-1-hez kapcsolódik. Ez a…

16 óra ago