Egy elveszettnek hitt fájlom került elő a minap, egy 2022-es interjúval, amit még nem publikáltam eddig. Pedig az egyik kedvenc interjúm. Matteo Bonciani az alany, aki korábban az FIA munkatársa volt, mint F1-es kommunikációs vezető. Bizonyára ti is láttátok a laza, szakállas, olasz férfit korábban hiszen gyakran feltűnt közvetítésekben, képeken, amint kísérgeti a versenyzőket leintés után, vagy épp a közös sajtótájékoztatókon áll a pulpitus mellett.
FIA-s szerepe előtt a Ferrari sajtósa volt, utána pedig két év F1-es kihagyás után a Pirelli motorsport kommunikációjáért lett felelős. Ez utóbbi minőségében beszélgettem vele a 2022-es Magyar Nagydíjon. Azóta már nem ő tölti be ezt a pozíciót.
Az interjú különlegessége, hogy szakadó esőben zajlott, vagy 30 emberrel összezsúfolódva a Hungaroring VIP részlege alatt, kis túlzással a WC mellett. Nem így terveztem, de így hozta a helyzet, az F1-es újságírás pedig az a műfaj, ahol illik és kell is alkalmazkodni a helyzetekhez. Abból kell főzni, ami adott, nincs idő lamentálni.
Borult, de száraz idő volt, Bonciani és Mario Isola, a Pirelli Motorsport vezetője a paddock végén, egy félreeső részen „játszottak” egy gumiabronccsal. A közösségi oldalakra készítettek videót, ehhez gurigáltak egy Pirellit, és láthatóan jól szórakoztak. Megvártam, míg végeznek, majd megkérdeztem Matteót, hogy lenne-e számomra pár perce. Azt mondta persze, csak kísérjem el – nem mondta hová, de bizonyára a Pirelli vendéglátóegysége lett volna a célállomásunk. A McLaren egységéig jutottunk a sétánkban, mikor mondta, hogy várjam meg, mindjárt jön, ő pedig a túloldalon megbeszélt valakivel valamit. Igenám, de közben leszakadt az eső. Én esernyőt nyitottam és behúzódtam a McLaren elé, ő pedig jobb híján – mivel az volt közel -, a VIP teraszra vezető lépcsőnél (ahol a mosdók is vannak, és ki lehet jutni a boxutcába) talált fedezéket, sok más emberrel együtt. Nevetve széttárta a karját, hogy milyen hülye helyzet, és intett, hogy menjek oda.
Míg ömlött az eső, elkészült az interjú.
Először is kiderült, hogy Matteo Bonciani egyáltalán nem azt tervezte eredetileg, hogy valaha is a Forma-1-ben fog dolgozni.
„Abszolút nem!” – jelentette ki határozottan. „Mindig újságíró szerettem volna lenni, haditudósító akartam lenni. Mert amikor az ember fiatal, lát filmeket és úgy érzi, hogy arról szeretne mesélni, hogyan működik a világ. Ott vannak a jelentős újságírók, és fontos, tragikus történésekről tudósítanak.”
Teljesen más témában írt, aztán egyszer csak képbe került a Ferrari. Ezt bizonyára most sokan irigylik.
„Amikor újságíró lettem, a Wall Street Journalnél voltam bűnügyi újságíró, Firenzében. Aztán egyszer hirtelen felhívott valaki, hogy ‘ó, a bátyám sajtófőnököt keres a Ferrarihoz’.”
„Alapvetően a Ferrari elég exkluzív. Mégis felhívtak engem. Kicsit szkeptikusan mentem oda, mert az édesanyám apja egy Ferrari által halt meg a Mille Miglián, az utolsó Mille Miglián.”
Ez volt az a Mille Miglia, melyet a mozikban tavaly debütáló Ferrari című film is feldolgoz.
„De mindig nagy Forma-1 rajongó voltam. Végül az utcai autós részlegükre alkalmaztak engem. Egy év elteltével, 2000 elején a Forma-1-be kerültem. Hat évre. Aztán Jean Todt a Ferrari ázsiai részlegének kommunikációs igazgatójává tett, 2009-ig. Sanghaji székhellyel, 12 ország tartozott oda. Mikor visszatértem, Jean Todt már nem volt a Ferrarinál, az FIA-t irányította. Vele kezdtem ott 2010 elején és Sanghajból Párizsba költöztem.”
„Végül így mégis eltelt tíz év, és akkor távoztam. Mert nem sokan tudják, de a párom, aki Franciaországból jött, ugyanonnan, ahonnan Jean, azt mondta nekem, hogy ‘elhagyod a Forma-1-et? Nem mehet ez így tovább’. Három gyermekem van, a 11 éves Elsa, Neri a fiam 6 éves, majdnem, és Allegra. Ők az ok, amiért otthagytam a Forma-1-et.”
A gyerekek életkorához az elhangzotthoz képest ma már adjunk hozzá 1,5 évet.
De függővé váltam.
„Függővé váltam, hogy őszinte legyek, mert mindig is tifoso [Ferrari szurkoló] voltam, amikor fiatal voltam. Annak ellenére, hogy a nagyapám meghalt. Viszont mint luxus- vagy szuperautót nem szerettem a Ferrarit.”
Az F1 iránti rajongás aztán igazi szenvedéllyé vált, mikor ott kezdett dolgozni.
Azok a V10-esek, ó!
– emélkezett vissza hevesen gesztikulálva, szinte énekelve. „Annyira jó volt a motorok hangja! Nem csak a Ferrarié, hanem az egész Forma-1-é.”
Majd a régi motorok kapcsán egy kis nosztalgia következett.
„Emlékszem, ahogy fekete-fehérben néztem az apámmal, miután felébresztett. Igen, egy fekete-fehér tévéhez ébresztett, nem voltak színek. Az ausztrál versenyt néztük.”
Mikor az F1 kommunikációs vezetője volt, gyakran láttuk a sajtótájékoztatók során, hogy egy noteszbe jegyzetelt, és úgy tűnt, folyamatosan nagy szigorral kémleli a kérdező újságírókat. Komolytalanul én mindig azt gondoltam, hogy egy feketelistát ír azokról az újságírókról, akik esetleg hülyeségeket kérdeznek a versenyzőktől.
„Nem, őszintén, nem az újságírókról írtam. Vagyis jegyzeteltem az újságírókról is” – mondta.
Nem rendőrködött, nagyjából épp ellenkezőleg. Mivel alapvetően maga is újságíró volt, azon volt, hogy segítse az újságírók munkáját.
„Amit tenni próbáltam, az az, hogy teljesen más megközelítést alkalmazzak. Mikor a Ferrarinál voltam, az FIA olyannak tűnt, mint a rendőrség. Jean Todtot is nagyon nehéz embernek tartották, de nem az, ő teljesen rendben van. Szóval én próbáltam úgy csinálni, amilyen én vagyok. Barátságos hozzáállással, jegyzetelve, ellenőrizve. Inkább a versenyzőkhöz volt köze (a jegyzetelésnek), és olyasmihez, amit nem mondhatok el.”
Aztán a végeredményt ti (újságírók) tudjátok megítélni
– mondta, hangsúlyosan kiemelve a „ti” szót, ezzel is kiemelve, hogy az ő munkája a mi munkánk szolgálatában állt. „Számomra fontos volt, hogy újságíró legyek.”
„Azt akartam, hogy próbáljunk meg a munkára összpontosítani, hogy javítsuk az újságírók helyzetét, munkakörülményeit és nagyon, nagyon… hogy is mondjam… úgy éreztem, hogy ezt meg kell tennünk, mert kissé mellőzöttek voltak.”
„Megpróbáltunk ételt biztosítani nekik a helyszínen, megpróbáltunk minden lehetséges támogatást megadni. Az olyan országokban, mint Ausztria, megpróbálunk reggelit, ebédet és vacsorát biztosítani. Újságírókat akartunk a pályán, mert úgy gondoltuk, hogy ha egy újságírónak könnyebbé tesszük az ottlétét, az hozzáadott értéket jelent.”
Bár imádta a Forma-1-es közeget, végül úgy ítélte, ideje több időt szentelnie a családjának.
„Ahogy mondtam, majdnem tíz éven át csináltam ezt. Szóval elhiheted, hogy nem könnyű felhagyni a Forma-1-gyel, ha magad döntesz úgy.”
„Tényleg elmondhatom, hogy nagyon ragaszkodtam hozzá [az F1-es/FIA-s munkájához], még akkor is, amikor a Liberty Media megérkezett. De annyira mindenre kiterjedő lett, hogy egyáltalán nem volt lehetőségem látni a gyerekeimet. És olyan volt, mintha más életem lenne.”
„Például még foglalkoztam a franciaországi verseny eredményével, de már a magyarországi versenyre készültem. Folyamatosan, 35 ember, stáb volt körülöttem, vagy 30 fő, országról országra.”
„Nagyon sok barátságot kötöttem. Megpróbáltam segíteni az embereknek lendületet venni [szakmailag az F1-ben], megpróbáltam támogatni a lapokat, ha azok felkészültek voltak.”
Mi is neki, köszönhettük az első akkreditációinkat, még a 2010-es évek elején, és annak, hogy értékelte a munkánkat.
„Amit igazán szeretek, hogy amikor eljöttem, Bernie Ecclestone, aki amúgy nem volt a főnököm, nagyon, nagyon támogató volt. Azt mondta, hogy ‘te az F1 kommunikációs vezetője vagy, nem az F1’. Így mondta ezt. És nagyon-nagyon jól mondta.”
„Barátságokat alakítottam ki az újságírókkal és csapatokkal, versenyzőkkel ami szerintem egyedülálló.”
Aki ennyi időt tölt el Forma-1-ben annak aktív résztvevőjeként , vajon mennyire furcsa aztán a tévéből követni az eseményeket?
„Ó, ez egy nagyon jó kérdés. Az elején sokkoló volt. Egy igazi sokk volt.”
„És igen, azt is megértettem, hogy néha a Forma-1 egy kicsit unalmasabb lehetett, amikor nézted. De most már úgy gondolom, hogy innentől kezdve elég jó munkát végeznek. Viszont alapvetően hiányoztak az emberek.”
Elárult egy „titkot” is az akkreditált újságírók belépőivel kapcsolatban.
„Egy dolog, amit nem sokan tudnak: én Firenzéből származom. Firenze, a foci, a La Fiorentina…”
Így amikor távoztam [az FIA-tól], örökségként meghagytam, hogy minden újságírónak lila legyen a belépője, mint a La Fiorentina.
Visszatérése előtt, családi terveinek a koronavírus járvány tett keresztbe.
„Hogy őszinte legyek, mi új életet akartunk kezdeni a párommal, és a három gyerekkel: utazni akartunk. El akartunk menni egy hónapra Atlantába, három hónapra Amerikába, de megérkezett a világjárvány. A páromnak van egy online cége, ami hatalmas lett. Én maradtam a gyerekekkel otthon. Én magam.”
„Nem volt könnyű nekem kordában tartani a gyerekeket, hogy ne menjenek be az irodába, hadd dolgozzon anyu.”
„Aztán érkezett egy-két ajánlat, még egy volt munkaadó is. És akkor jött a képbe Mario Isola, akivel sok mindent csináltunk együtt, még a nem könnyű napokban is. Úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk. Én a gyerekeimmel akartam elmenni Milánóba, mert Perugiában lakunk. Édesapám most nincs túl jól egészségileg, úgyhogy megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.”
2022-re aztán Isola „nyert” és Matteo Bonciani a Pirellivel tért vissza az F1-be. A szezon végeztével a Pirellitől is távozott. Jelenleg a Save the Dream nevű Nemzetközi Sportbiztonsági Központ (ICSS) tanácsadója.
Bízzunk benne, hogy az édesapja is jól van azóta!
Ui.: Sajnos már kikapcsoltam a diktafont, így nem tudom pontosan idézni, mikor nekem címezve még hozzátette, hogy reméli, hogy megbecsülik a munkám ott, ahol vagyok, és ne hagyjam, hogy kihasználjanak, mert ezt előszeretettel teszik az újságírókkal. Nos, így, vagy úgy, de már nem ott vagyok, ahol akkor voltam. Talán majd egyszer lesz alkalmam elmesélni neki.
