Categories: F1

Alonso az Instagramon dühöng, és nem ért egyet a büntetésével

A csalódott Fernando Alonso kifogásolta az Ausztrál Nagydíj stewardjainak döntését, hogy „potenciálisan veszélyes” vezetésért megbüntették, és kitartott amellett, hogy a George Russell-lel folytatott csatája „kemény, de tisztességes versenyzés” volt.

Az incidens a vasárnapi futam záró szakaszában történt az Albert Parkban, amikor Alonso és Russell a hatodik helyért küzdöttek. Mivel tartott Russell DRS-előnyétől a következő zónákban, Alonso elmagyarázta, hogy az utolsó előtti körben korábban fékezett a 6-os kanyarban, hogy növelje előnyét az egyenesben. Ez a manőver váratlanul érte Russellt, a brit elvesztette uralmát a Mercedes felett a kavargó levegőben Alonso Aston Martinja mögött. A bizonyítékok áttekintése és Alonso magyarázatának meghallgatása után a stewardok „potenciálisan veszélyesnek” titulálták a spanyol vezetését. Áthajtásos büntetést szabtak ki, amelyet egyből 20 másodperces időbüntetésre váltottak át. Ez Alonsót a hatodikról a nyolcadik helyre tette vissza a végső értékelésben, ami alaposan kiábrándította az F1-es veteránt. Alonso így magyarázkodott:

„George gyorsan utolért, tudtam, hogy érkezik. Aztán öt-hat körön át DRS-tartományban volt, így csak időmérős köröket mentem, hogy előtte maradjak. Maximálni akartam a 6-os kanyarból való kilépési sebességemet, hogy védekezhessek. Minden pilóta ezt tenné, így nem éreztem, hogy ez veszélyes lenne. Csalódást okoz, hogy a stewardok büntetést adtak egy kemény, de tisztességes versenyzésért. Ettől függetlenül örülök, hogy George jól van. Nem volt szép látvány az autója a pálya közepén.”

Később a nap folyamán Alonso megismételte véleményét a közösségi médiában, és újra megkérdőjelezte a stewardok ítéletét. Az Instagramján így írt erről:

„Kicsit meglepett egy büntetés a verseny végén amiatt, hogy hogyan kell megközelítenünk a kanyarokat, vagy hogy miképp kell vezetnünk a versenyautókat. Semmiképp sem akarunk rosszul csinálni semmit se ilyen sebességnél. Úgy gondolom, hogy kavicságy nélkül abban a kanyarban, a világ bármely másik kanyarjában, soha nem vizsgáltak volna minket. Az F1-ben, több mint 20 év tapasztalatával, olyan epikus párharcokkal, mint Imola 2005/2006 vagy Brazília 2023, a versenyívek megváltoztatása, a bejárati sebesség feláldozása a kanyarokból való jó kijutás érdekében a motorsport művészetéhez tartozik. Soha nem vezetünk 100%-on minden versenykörben és minden kanyarban, spórolunk az üzemanyaggal, a gumikkal, a fékekkel, így az, hogy felelősek vagyunk azért, hogy nem minden körünk ugyanolyan, kicsit furcsa.”

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack ugyancsak értetlenül állt a stewardok döntése előtt, de elmondta, hogy nem fog fellebbezni a döntés ellen:

„Meglepő volt, hogy a futam utáni büntetéssel a nyolcadikra esett vissza, de el kell fogadnunk a döntést. Ez nem vonja el a figyelmünket erről a pozitív napról, hiszen tizenkét bajnoki pontot szereztünk. Maximális elismerésem mindkét versenyzőnknek, akik a rajtpozícióinkat pontokra váltották, kihasználva a két nagyon különböző gumistratégiát.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Norris nyitott az élen a Hungaroringen, Hülkenberg helyettese hamar leparkolt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…

13 perc ago

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…

1 óra ago

„Én leszek a következő amerikai az F1-ben” – az Aston Martin ifjú tehetsége a jövőjéről

A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…

2 óra ago

Lesérült Fernando Alonso, egy újonc ugrik be helyette

Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…

3 óra ago

Miért ne lehetne jóban Verstappen és Horner a kialakult helyzet ellenére?

Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…

3 óra ago

A motorsport-közösség együtt gyászolja Sylvain Guintoli kisfiát

A motorsport világa egységesen fejezte ki részvétét, miután a korábbi MotoGP-versenyző, Sylvain Guintoli bejelentette, hogy…

4 óra ago