Categories: F1

Brown bánja már, hogy nem tudott Alonsónak egy jobb McLaren F1-es autót adni

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown beismerte, hogy csalódott, amiért a csapata nem biztosított jobb autót a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso másodvirágzásához.

A 43 éves Alonso 2015-ben tért vissza a McLarenhez. Korábban a csapatnál versenyzett már egy intenzív 2007-es szezonban az akkor újonc Lewis Hamilton mellett. Sajnos Alonso visszatérése a McLarenhez nem hozott magával olyan bajnokesélyes autót, mint ’07-ben, ehelyett a spanyol kénytelen volt a Honda hibrid F1-es erőforrás-projektjének zűrös első éveiben versenyezni. Annak ellenére, hogy 2018-ban még egy utolsó elévet töltött a csapattal Renault motorral már, Alonso úgy döntött, hogy befejezi a McLarennél töltött időszakát, és kétéves szünetre vonult. Brown pedig még mindig sajnálja, hogy nem tudott egy jobb képességű autót biztosítani az F1-es veteránnak. A DAZN-nek beszélt erről:

„Ha félreteszem Lando Norris és Oscar Piastri, iránti elfogultságomat, akkor azt mondanám, hogy Fernando Alonso egy igazán különleges tehetség. Remek a viszonyom Fernandóval. Csalódás, hogy nem volt jobb autónk, amikor versenyzett nálunk. Fantasztikus nézni őt versenyezni, igen okos. Jó látni, hogy még mindig azon a szinten teljesít, ahogyan most idősebb korában teljesít, nagyszerű, és remek barát.”

Brown 2016-ban csatlakozott a McLarenhez, mint ügyvezető, 18 hónappal később pedig felemelkedett a vezérigazgatói pozícióba. Azóta Brown felügyeli a McLaren feltámadását, és jelen pillanatban a papaya autók a sportág legjobbjai közé tartoznak. Lando Norris és Oscar Piastri eddig egy-egy győzelmet szerzett 2024-ben. Teljesítményüknek köszönhetően a McLaren zsinórban 10 dobogós helyezést ért el, valamint 42 pontra megközelítette a konstruktőri bajnokságot vezető Red Bullt. Alonso eközben 2021-ben tért vissza a királykategóriába az Alpine-nal, és visszatért a dobogóra is, az akkori Katari Nagydíjon.

A 2023-as Aston Martinra való váltás után a spanyol az első nyolc versenyen hat dobogós helyezést ért el, ami azt mutatja, hogy továbbra is a száguldó cirkusz elit pilótái közé tartozik. Alonsónak most azt kell néznie, ahogy korábbi csapata győzelmekért küzd. Az Aston Martinnal ő pedig az ismeretlenség homályába merült, bár a silverstone-i bázisú alakulat számára a jövő szebbnek tűnhet. Egy korszerű gyárral rendelkeznek, ahol egy új szélcsatornát állítanak üzembe a 2026-ban kezdődő Honda gyári motorpartnerség előtt. Ráadásul a silverstone-i székhelyű csapat úgy tűnik, a pole pozícióban van ahhoz, hogy megszerezze az F1 tervezőzsenijének, Adrian Newey-nak a szolgálatait.

Ha mindezek az összetevők összejönnek, Brown nem csak azt bánhatja meg, hogy nem tudott minőségi autót biztosítani Alonsónak a McLarennél, hanem azt is, hogy kénytelen lesz végignézni, ahogy a zöld brit alakulattal nyer.

Vámosi Péter

Recent Posts

Brown nyilatkozott végre a McLaren ellentmondásos monzai cseréjéről

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown röviden véleményezte a McLaren monzai hétvégéjét és Oscar Piastri és…

25 perc ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, mit fog tenni a teljesen utolsó csapatunkkal a Forma-1-ben

A Renault "hosszú ideig marad a Forma-1-ben” az Alpine istállójával – nyilatkozta Francois Provost, az…

2 óra ago

Vasseurt meglepte Hamilton monzai fogadtatása

Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra…

4 óra ago

Ecclestone beleállt a McLarenbe Monza után

A McLaren az Olasz Nagydíjon nem a várt dominanciával, hanem újabb vitatott csapatutasítással került a…

6 óra ago

Zolder az első állomása a kamion Eb őszi dupla hétvégéjének

A Circuit Zolder pályára visszatérő Goodyear FIA ETRC az első a dupla versenyhétvégéből Le Mans…

8 óra ago

Négy gyűrű és három csík: az Audi F1 bejelentette a hivatalos sportszergyártó partnerét

A jövőbeli Audi F1 Team és az adidas többéves együttműködést jelentett be, amelynek keretében a…

11 óra ago