Categories: F1

Ricciardo imádja a monzai rajongókat, de egy dolgot még náluk is jobban

Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda a Visa CashApp RB hazai futamán, a monzai pályán fog versenyezni a hétvégén.

Az Olasz Nagydíj előtt mindkét pilóta kinyilvánította a várakozásait a Sebesség Templomában megrendezésre kerülő futammal kapcsolatban. Ricciardo igazán szereti Olaszországot, de nem csak a versenyek és a szenvedélyes szurkolók miatt. Ricciardo – akinek 2021-ben sikerült nyernie Monzában – elárulta, hogy borzasztóan várja az Olasz Nagydíjat:

„Felpörögtem, hogy a héten megint pályára léphetek, különösen Monzában. Bár Zandvoortban nem szereztünk pontot, remek versenyünk volt, és egyértelműen a legtöbbet hoztuk ki az autóból és a stratégiából, tudom, hogy erre építhetünk a héten. Monzához mindig remek emlékeim fűződnek, a szurkolók csodálatosak, a 2021-es győzelmem, de ami a legfontosabb, a pizza valami isteni!”

A japán Tsunoda reméli, hogy sikerül visszanyernie a szezon elején mutatott klassz formáját:

„Monza mindig egy különleges hétvége, nem csak azért, mert ez egy újabb hazai futam a csapatnak, ahol rengeteg szurkolói támogatásra számíthatunk, hanem mert valóban egyedülálló, hiszen ez az utolsó igazi nagysebességű pálya a versenynaptárban. Egy nagyon alacsony leszorítóerővel rendelkező autóval vezetni mindig izgalmas. A teljes pályát újraaszfaltozták, így egyik istálló sem tudja igazán, mire számíthat, bár a korábbiakhoz képest több tapadást kínálhat, ami kihatással lesz a gumik teljesítményére. A megfelelő beállítás megtalálása kihívást rejt majd, mivel a pálya nagyon gyorsan változik egyik edzésről a másikra.”

A VCARB-nak nem sikerült pontot szereznie Zandvoortban, de az olasz csapat jelenleg a hatodik helyen áll a konstruktőrök között, és a Haas továbbra is üldözi őket.

Vámosi Péter

Recent Posts

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

14 perc ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

2 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

4 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

6 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

8 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

10 óra ago