Categories: F1

Marko lesöpörte az asztalról Horner „Russell-tervét”

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint az osztrák márka elsősorban a junior versenyzőire számít a jövőben, nem pedig a már befutott Forma-1-es sztárokra. Mondott ezzel ellent a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek a George Russellre vonatkozó szavaival.

A Red Bull keresi a legalkalmasabb versenyzőt Max Verstappen mellé, mivel Sergio Pérez – akinek a következő évre még van szerződése – az utóbbi időben erősen megkérdőjelezhető teljesítményt nyújtott.

Pérez a legutóbbi 12 nagydíjon mindössze 41 pontot szerzett, ami mindössze 21%-a Verstappen 195 pontjának. Mindezt úgy, hogy Verstappen sem hasít most úgy, mint azt az elmúlt években megszoktuk tőle. Ennek fényében Horner nemrégiben azt nyilatkozta, hogy mindenképpen számításba kell venni azt is, hogy jövőre Russell szerződése is lejár a Mercedesszel. Bár kijelentésének legfőbb oka minden bizonnyal a rivális csapatfőnök Toto Wolff bosszantása volt.

„George Russell egy szinten van Hamiltonnal a kvalifikáción, ha nem gyorsabb” – ismerte el Marko a Formel1.de-nek. „De Russell a Mercedes-Benz kötelékébe tartozik, és mi most a juniorjainkra koncentrálunk.”

Franco Colapinto esetét hozta fel példaként arra, hogy az újonc versenyzők is tudnak meglepetést okozni és érdemes lehet számolni velük.

„Ezt látjuk például Colapintónál is, aki viszonylag tapasztalatlan és nem volt túl sikeres a junior szériákban – bár azt is el kell mondani, hogy sosem voltak a legjobb csapatai – de most milyen hihetetlen teljesítményt nyújt!” – mondta Marko.

„És most lássuk, mire képesek a juniorjaink, vagy akár egy Yuki Tsunoda. Őt is juniornak lehet nevezni. De ahogy korábban említettem, hogyan viszonyul egy Lawsonhoz?”

Liam Lawson a következő versenyen újra a Forma-1-es rajtrácson lesz, ezúttal teljes munkaidős pilótaként.

Daniel Ricciardo helyére érkezik a 2024-es szezon utolsó hat fordulójára, miután az ausztrál teljesítménye nem felelt meg a Red Bull elvárásainak.

Emellett a 20 éves Isack Hadjar a Formula 2-es bajnoki címért küzd, míg a Red Bull Junior Team egy másik tagja, Arvid Lindblad idén negyedik lett a Formula 3-ban.

„[Colapinto] egyértelműen a jövő embere” – mondta Marko. „Amit Bakuban és Szingapúrban mutatott, az nagyon-nagyon jó volt. De ezt csak példaként említettem.”

„Említhetnénk [Oliver] Bearmant is, aki megmutatja, hogy a Formula 2-es juniorok is képesek lenyűgözőek lenni a Forma-1-ben. Ezért a múltban tapasztaltakkal ellentétben egy topcsapatnak nem feltétlenül van szüksége olyan versenyzőkre, akik már három-öt éves tapasztalattal rendelkeznek.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

58 perc ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

3 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

5 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

7 óra ago

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

9 óra ago

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

11 óra ago