F1

A korábbi világbajnok szerint ez a különbség Verstappen és Hamilton között

A korábbi világbajnok Damon Hill elmondta, hogy szerinte melyik Forma-1-es ász miben a legjobb, és mi az, ami különbséget jelent Hamilton és Verstappen versenyzői képességei között.

Több mint három év telt el azóta, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen rendszeresen küzdöttek a Forma-1-es világbajnoki címért. A 2021-es szezon örökre a sport egyik legintenzívebb bajnoki csatájaként marad meg, ahol a két versenyző emlékezetes összecsapásokat vívott a pályán. Verstappen végül egy ellentmondásos utolsó körben nyerte meg a világbajnoki címet az Abu Dhabi Nagydíjon, ami mérföldkő volt mindkét versenyző karrierjében.

Verstappen ma már négyszeres világbajnok, míg Hamilton csak két futamgyőzelmet szerzett azóta. Hamilton most új kihívások elé néz a Ferrarinál. A 2025-ös szezon lehetőséget adhat arra, hogy újra összecsapjanak a pályán. Különösen ha a Ferrari a leggyorsabb autóval indul, ami közelebb hozhatja őket Verstappenhez és a McLaren versenyzőihez.

Bár a Red Bull a szezon második felében valamelyest visszaesett, Verstappen így is kényelmesen megszerezte negyedik világbajnoki címét. Hamilton ugyanakkor küzdött a Mercedesnél, különösen a kvalifikációkon, de még mindig látszott, hogy ő a sport történetének eddigi legeredményesebb versenyzője.

A Ferrari 2025-ben esélyes arra, hogy a leggyorsabb autóval kezdje a szezont, figyelembe véve, hogy az előző év végén remek formát mutattak. Ha így lesz, Hamilton és csapattársa, Charles Leclerc minden versenyt kemény küzdelemben vívhat Verstappen, a két McLaren-pilóta és George Russell ellen.

A szezon rendkívül szoros versenyeket ígér, azonban a csapatok hamarosan elkezdenek a 2026-os szezonra is fókuszálni, ahogy a szabályok változnak.

Mit gondol Hill?

Damon Hillt, az 1996-os világbajnokok megkérdezték, hogyan rangsorolná Sennát, Schumachert, Hamiltont és Verstappent, és ő azt válaszolta, hogy „Szerintem nagyon nehéz egyértelmű sorrendet felállítani, ehhez valamilyen kritériumot is kellene mellékelni. Miben jobbak, mint a többiek? Sebesség tekintetében Ayrton. Hihetetlen természetes tehetség, míg Lewisban egy született tehetség rejlik.”

Amikor Verstappen természetes tehetségéről kérdezték, Damon Hill így válaszolt: „Maxnak van természetes tehetsége, és nagyon kevés gyenge pontja van. Michael egy olyan versenyző volt, aki magát építette fel. Ő egy nyerő gépezetté vált, kemény munkával és tudással, és ezt Maxról is el lehet mondani. Nem azt mondom, hogy a többiek nem dolgoztak keményen, ők is keményen dolgoztak.”

 

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

1 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

2 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

3 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

5 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

7 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

9 óra ago