Fotó: Hector Vivas // Getty Images / Red Bull Content Pool
Lando Norris úgy véli, hogy Max Verstappen a védekezésével csak magának okozott nehézségeket.
A Miami Nagydíj elsőfele izgalmas volt, amikor az első helyről rajtoló Verstappen megpróbálta feltartóztatni a két McLarent. Ezt sokáig nem tudta tartani, mert Oscar Piastri és Norris is sokkal gyorsabb volt. Viszont a Verstappen-Norris csata látványosra sikerült.
A két rivális többször is egymásnak esett a futam alatt. Először a rajt után, aminek Norris itta meg a levét, mert több helyet is vesztett, ezzel pedig megpecsételte a győzelemre vágyó reményeit Verstappen. Majd a tizenötödik kör első kanyarjában támadták egymást, amikor a címvédő kivezette Norrist a pályáról. Ez nem tetszett a McLaren pilótájának, bemutatott neki. Két körrel később aztán fordított szereposztásban történt ugyanez, csak ott Norris úgy vezette ki Verstappent a pályáról, hogy ő sem tudott befordulni. A tavalyi Miami Nagydíj győztese visszaadta a pozíciót, de egy körrel a történtek után végérvényesen helyet cseréltek. Ekkor a versenyt vezető Piastri előnye már kilenc másodpercre nyúlt.
A brit pilótának így már komolyabb esélye nem volt önerőből csapattársa után eredni, és végül másodikként futott be.
„Ez sosem a legjobb érzés. De a csapat elképesztő munkát végzett, így egyáltalán nem hibáztathatom őket. Jók voltak kerékcserék és nagyszerű volt tempó. Felfelé mentünk az úton, szóval jó érzés volt. Oscar jól vezetett. Max jó harcot vívott, mint mindig. Én pedig megfizettem az árát, de ez már csak így van.” – mondta a futam után a bajnokság jelenlegi második helyezettje.
A kettes kanyarban történt összecsapás a két pilóta közötti incidensek sorozatának legutóbbi része volt, akik tavaly többször is belemenően csatáztak, amikor komoly helyezéskért mentek.
„Ha nem megyek bele, az emberek panaszkodnak. Ha én kezdem, az emberek akkor is panaszkodnak. Így nem lehet nyerni. Max-szal szemben ez így megy: ütközöl vagy nem csinálsz előzést. Hacsak nem találod el igazán jól, és nem jössz ki ellene tökéletes helyzetbe, akkor épphogy odaérhetsz. Ma megfizettem az árát annak, hogy nem végeztem elég jó munkát. Még mindig elégedett vagyok a második hellyel.” – értékelt Norris.
Arra is kitért, hogy szerinte nem volt a legjobb ötlet így versenyezni, mert ezzel csak magával babrált ki.
„Mindig keményen küzd. Ez rajta múlik. Tönkretette a saját versenyét. Nem versenyez túl okosan. Valószínűleg ma első két helyen végezhettünk volna, de ő emiatt ezért nem hagyta magát. Durván küzd, ahogy az mindig is várható volt, ez van.” – zárta.
Verstappen egyébként még rosszabbul járt, mert a dobogóról is lecsúszott. Mikor a harmincadik körben Oliver Bearman miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvényben, ami előtt a négyszeres bajnok kereket cserélt. A VSC a McLareneknek és George Russellnek jött ki tökéletesen, mert nem vesztettek így annyi időt. A mercedeses pont Verstappen elé jött ki, és a futam végéig megtartotta a harmadik helyet.
Zsinórban a harmadik futamát nyerte Miamiban Oscar Piastri. Az ausztrál ugyan a negyedik helyről rajtolt,…
Visszatér Miguel Oliveira a MotoGP mezőnyébe, miután egészségesnek nyilvánították a sérülése után. Miguel Oliveira visszatérését…
A hétfői nap mély gyászt hozott a motorsport világára. Oulton Parkban, a Brit Supersport Bajnokság…
A sajtó szerint az Alpine mérlegeli Jack Doohan helyzetét, és a váltás lehetőségeit. Jack Doohan…
Tizenhat teljes szezont teljesítő kamionversenyző indul a nyolc versenyhétvégéből álló, 32 futamból álló szezonban, és…
Mint arról már beszámoltunk reggel, tegnap sajnálatos módon a motorsport ismét elveszítette egy jeles alakját.…