Categories: F1

Piastri diktálta a tempót a második edzésen is Imolában

Oscar Piastri volt a leggyorsabb a Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíj második szabadedzésén, Imolában, ahol most sem maradtunk piros zászló nélkül.

Bár a pénteki második szabadedzésre a pálya hőmérséklete csökkent, a tapadás egyre jobb volt.

Az első mért körök után Lando Norris neve volt olvasható az eredményjelző csúcsán. Fernando Alonso ismét csúnya feltartással szembesült, ám míg az első edzésen Charles Leclerc volt az útjában, úgy ezúttal az idén most először versenyző Franco Colapintóval sikerült majdnem ütköznie. A fiatal argentin megúszta az esetet büntetés nélkül.

Közel 20 perc elteltével George Russell vette át a vezetést Norristól, lágy gumikon, míg ekkor mindenki más közepes keverékekkel próbálkozott.

Ezt követően a többiek is kezdtek lágyakra váltani, így Norris magához is ragadta a leggyorsabb kört. Ami azonban ennél meglepőbb volt, hogy mögé Pierre Gasly zárkózott fel az Alpine-nal. Még féltáv előtt azonban a másik McLarennel, Oscar Piastri állt az élre.

Az olaszok bánatára mindkét Ferrari-versenyző a fékekkel küszködött. Leclerc egyenesen „horrorisztikusnak” nevezte a helyzetet.

Max Verstappen pedig arra panaszkodott, hogy valami bekerült a „gázadó” lába alá.

A forgalom és a feltartások folyamatos problémát jelentettek. Andrea Kimi Antonellit Yuki Tsunoda, Norrist pedig Colapinto akadályozta.

Nem sokkal a vége előtt aztán Isack Hadjar kötött ki a kavicságyban/falban, miután volt némi túlkormányzottsága. Pár percnyi piros zászlós megszakítás után még 2 perce volt a mezőnynek gyorskört futani. Már aki időben (azonnal) ki is hajtott a pályáta.

Javítani aztán már nem tudtak, így Piastri zárt az élen Norris és Gasly előtt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
1 Oscar Piastri McLaren 1:15.293 27
2 Lando Norris McLaren 1:15.318 +0.025 24
3 Pierre Gasly Alpine 1:15.569 +0.276 28
4 George Russell Mercedes 1:15.693 +0.400 22
5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:15.735 +0.442 25
6 Charles Leclerc Ferrari 1:15.768 +0.475 27
7 Isack Hadjar Racing Bulls 1:15.792 +0.499 22
8 Yuki Tsunoda Red Bull Racing 1:15.827 +0.534 28
9 Alexander Albon Williams 1:15.916 +0.623 28
10 Carlos Sainz Williams 1:15.934 +0.641 28
11 Lewis Hamilton Ferrari 1:15.943 +0.650 25
12 Oliver Bearman Haas 1:16.009 +0.716 25
13 Franco Colapinto Alpine 1:16.044 +0.751 28
14 Fernando Alonso Aston Martin 1:16.220 +0.927 20
15 Liam Lawson Racing Bulls 1:16.255 +0.962 21
16 Gabriel Bortoleto Sauber 1:16.339 +1.046 26
17 Lance Stroll Aston Martin 1:16.341 +1.048 22
18 Kimi Antonelli Mercedes 1:16.406 +1.113 26
19 Nico Hulkenberg Sauber 1:16.419 +1.126 25
20 Esteban Ocon Haas 1:16.420 +1.127 23

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Villeneuve azzal vádol egy világbajnokot, hogy sosem szerette a versenyzést

1950-es debütálása óta a  Forma-1 eddig 34 világbajnokot avatott eddig, közülük 17 versenyzőnek egynél több…

33 perc ago

Varga Tibor parádés teljesítménnyel kopogtatott be a MotoE élmezőnyének ajtaján Spielbergben

Varga Tibor elképesztő teljesítményt nyújtott a MotoE kategóriájának spielbergi futamán. Eddigi legjobb eredményét érte el…

2 óra ago

Az F1 történetének egyik legőrültebb győzelme: A cél után ment neki a falnak

Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…

3 óra ago

Ma 2 éve, hogy Massa beperelte a Forma-1-et – Lássuk, hol tart az ügy most!

2023. augusztus 17-én közölte Felipe Massa, hogy a 2008-as Forma-1-es világbajnoki cím valójában őt illeti,…

5 óra ago

A Ferrarinál Verstappenre kellene cserélni Hamiltont?

A Ferrari rajongó olaszok senkit sem kímélnek. Ha nem jön a várt teljesítmény, kegyetlenül megkritizálják…

15 óra ago

A McLaren ügyvezetője szerint, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Norrisról

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kiemelte, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Lando Norrisról. A…

17 óra ago