Hiába két nagy barát Alexander Albon és George Russell, a nagydíjon aligha szívlelték egymást, a futam után azonban szent volt a béke.
Miután a tavalyi Monacói Nagydíjon egy korai piros zászló miatt az összes versenyző kereket cserélt, ezért gyakorlatilag semmi sem történt. Így az FIA és a Forma-1 bevezette az idei futamra a kötelező kétkiállásos szabályt, hogy feldobja a versenyt. Ez a törekvés azonban befuccsolt. Az F1-es autók mérete miatt Monaco utcáin gyakorlatilag lehetetlen előzni, ezért egyes csapatok lelassították a mögöttük lévő pilótákat, hogy segítsenek csapattársuknak előnyt szerezni, hogy kiállhassanak a boxba.
Ezt a leglátványosabban a Racing Bulls és a Williams kettőse csinálta, akik az utolsó pontszerző helyeken tartották fel a mezőnyt. Mind a két csapat jól járt, mert az RB kettőse komoly pontokat hozott a konyhára, Isack Hadjar hatodik, Liam Lawson nyolcadik lett, addig a Williamsnél is sikerült a dupla pontszerzés, Alex Albon a kilencedik, Carlos Sainz a tizedik lett.
Viszont maguknak a versenyzőknek sem tetszett, amit csináltak. Albon, aki kilencedik lett, ezzel tovább folytatta pontszerzési száriáját a Williamsnél egyenesen bocsánatot kért:
„Nem így akartunk versenyezni. Rossz műsort csináltunk mindenkinek, és feldühítettünk néhány versenyzőt magunk mögött. Kihasználtuk a pálya adottságait és az autók méretét. A két kiállás miatt kétszer csináltuk meg, nem pedig egyszer. Elnézést kérek mindenkitől, aki ezt látta. Őszintén szólva, nem akartuk megtenni, és nem is terveztük. Csütörtökön tudtuk, hogy ez egy dolog, aztán a Racing Bulls elkezdte… Ha nem kezdik el, nem csináltuk mi sem. Sajnálom. Én már készültem, hogy kihozom a párnámat.”
Albonnak egy fokkal nehezebb volt ezt a taktikát megcsinálnia, mert mögötte leselkedett George Russell. A Mercedes pilótája az időmérő második szakaszában nem tudott mért kört futni, mert megállt alatta az autó. Így már tudta, hogy a futamon nehéz dolga lesz. Szinte az egész futamon Albon hátsó szányát nézhette, amikor megunta és az alagútból kijövet levágta a sikánt. A háromszoros futamgyőztes úgy volt ezzel a manőverrel, hogy inkább kap tíz másodperces büntetést, amit kiautóz, minthogy tovább sétakocsikázzon Albon mögött. Viszont a versenyirányítás másképp gondolta az esetet, boxutca áthajtásos büntetéssel „jutalmazták”.
Végül a háromszoros futamgyőztes tizenegyedik lett a futamon, és a versenyét összesítő Instagram-posztjában humorosan odaszólt Albonnak:
„Jössz nekem egy vacsorával!”
A thai pilóta válasza sem maradt el, utalva a büntetésre:
„Elviszlek egy áthajtós étterembe.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az nem derült, hogy hova mentek vacsorázni, de az igen, hogy beültek és nem kocsival voltak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon