Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Nagydíjversenyzők Szövetsége (GPDA) nagyon kíváncsi arra, mihez kezd pontosan az FIA azokkal az összegekkel, amik a büntetésekből folynak be hozzájuk.
Tavaly készített Instagram-fiókjukon a pilóták nem csak a káromkodásért kapott büntetések ellen szólaltak fel, hanem arra is kíváncsiak voltak, hogy az általuk befizetett pénzösszeget mire fordítja a testület. Bár Charles Leclerc és Max Verstappen szankcionálása kapcsán Mohammed Ben Sulayem a médiának válaszolt, addig a másik kérdés eddig érintettlen maradt.
Az FIA elnöke korábban úgy fogalmazott, a pilóták törődjenek a versenyzéssel és ne akarják megszabni a Szövetségnek, hogyan járjon el. Ám a befolyt összegekkel kapcsolatban Nikolas Tombazis finomabb választ adott.
A görög vezető kihangsúlyozta, az FIA nem egy profitorientált szervezet:
,,Nekünk nincsenek részvényeseink, akik a tőzsdén a számokat figyelik és abban reménykednek, hogy a részvényárfolyam növekedni fog, több osztalékot kapnak és hasonlók.”
Tombazis hozzátette, hogy minden pénzt hasznos dolgokra fordítanak, például a fiatalok képzésére és más autósportos projektekre.
Az FIA technikai részlegének vezetője úgy véli, a versenyzők frusztrációjukból fakadóan szeretnének betekintést nyerni bizonyos dolgokba.
,,Úgy gondolom, ezt a kérdést befolyásolják az érzelmek, a szóbanforgó bírság mértéke és így tovább. Tisztában vagyok azzal, hogy aki büntetést fizet, az mindig egy kicsit bosszús emiatt és talán egy kissé sértettnek is érzi magát. Annyi viszont bizonyos, hogy a projektjeinknek rengeteg különböző szintje van, emiatt nem érdemes arra a következtetésre jutni, hogy a pénzt a karácsonyi bulikra és hasonlókra költjük.”
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…