F1

Az újabb pilótacsere miatt úszhatja meg Lawson a kirúgást

Yuki Tsunoda gyengélkedése mentheti meg Liam Lawsont a kirúgástól.

Az új-zélandi versenyző idénye eddig nem alakult túlzottan jól. A szezont a Red Bullnál kezdte meg, aztán mindössze két futam után lefokozták a Racing Bullsba. Nehezen vette fel a ritmust, Monacóban tudott először pontot szerezni, miközben már arról szóltak a hírek felőle, hogy nem marad a szezon végéig.

Most úgy tűnik változott a Red Bullnál a vélemény a versenyző körül, és a körülmények is a kezére játszhatnak. Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint már formálódnak a pilótapárosítások a Red Bullnál jövőre. Max Verstappen érinthetetlen, de Yuki Tsunoda ülése veszélyben és kirúghatják a Red Bulltól. A japán helyére Isack Hadjar kerülhet fel, ami azt jelenti, hogy egy hely felszabadulna a Racing Bullsnál. A Red Bull Junior csapatában jelenleg három versenyző leselkedik Forma-1-es lehetőségre, de leginkább Arvid Lindblad. A brit versenyzőt a Red Bull új korszakos tehetségének tartja a közvélemény és ezt támasztja alá, hogy korengedményt kértek vele kapcsolatban, amit meg is kapott. Így tudna megmenekülni Lawson, mivel Lindblad a megüresedett helyre kerülne.

Ezzel hasonló helyzet alakulna ki, mint 2021-ben. Akkor Alexander Albon a Red Bulltól került ki Sergio Pérez miatt, és a kiscsapatnál maradt Pierre Gasly, aki mellé érkezett Tsunoda. Lawson így ugyanolyan folyóba léphetne, mint Gasly. Nem biztos, hogy rosszul járna egy ilyen lehetőséggel a fiatal versenyző, mert felépítheti magát, ahogy tette Gasly, és a Forma-1-ben maradna. Más kérdés, hogy Tsunoda mindent meg fog az ülése megtartása érdekében.

Silló Barnabás

Recent Posts

Magyar Nagydíj – Forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni a Forma-1 ideje alatt

A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…

23 perc ago

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

43 perc ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

1 óra ago

Tűz van, babám! – Verstappen megjárta a poklot

Az 1994-es F1-es szezont Michael Schumacher dominálta a Benetton színeiben, ám csapata számos szabályértelmezési vitába…

3 óra ago

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

13 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

15 óra ago