F1

Elérzékenyült Antonelli édesapja a fia dobogója után

Első dobogóját után Andrea Kimi Antonelli nagyon meghatotta édesapját.

A kanadai Gilles Villeneuve-ről elnevezett aszfaltcsík bővelkedik szüzesség elvesztésében. Lewis Hamilton itt szerezte élete első győzelmét 2007-ben, de egy évvel később Robert Kubica is, akinek a sikere a hétvégén volt tizenhét éve, ami azért érdekes, mert az évfordulón nyerte meg a Le Mans-i 24 órást. A Kanadai Nagydíj idén is hozott egy debütáns, igaz „csak” a dobogósok körében.

Andrea Kimi Antonelli a futamon megszerezte élete első dobogóját. Az újonc idén már szerzett pole pozíciót a Miami Nagydíj sprintfutamára, de most Kanadában fellépett a dobogóra. Antonelli fantasztikus versenyzéssel tartotta meg harmadik helyét, amit a rajt után szerzett meg, és a verseny végén a két McLarent is visszafogta. Ezzel ő lett a harmadik legfiatalabb dobogós a Forma-1 történetében.

A Mercedes versenyzője ezzel tizedik futamán máris dobogót szerzett, és ez meghatotta édesapját. Marco Antonelli a Sky Sports Forma-1-es riporterével, Ted Kravitz-szel beszélgetve kirobbant az izgalomtól és a fia iránti büszkeségtől, miközben a hangja remegett.

„Hihetetlen. Tíz futam után a Forma-1-ben. Nagyon jól teljesített” – mondta a Antonelli édesapja.
Kravitz erre reflektálva kiemelte az olasz defenzív vezetését, ahogyan a mögötte lévő két McLaren-pilótával küzdött.

„Nagyon jól csinálta. Miamiban, megszerezte az első pole-ját, most pedig az első dobogóját. Üdvözöljük a Forma-1-ben a mögöttünk lévő McLarenek okozta stresszel, de ő ezt briliánsan kezelte.” – mondta.

Maga a versenyző is pozitívan nyilatkozott a futamáról, ahol nem alacsony pulzusszámmal ment:

„Nagyon stresszes volt, de szuper boldog vagyok. Jól rajtoltam, sikerült feljönni harmadiknak. Az utolsó szakaszban egy kicsit túl keményen nyomtam Max (Verstappen) mögött, és egy kicsit kinyírtam a bal elejét, a végén emiatt küzdöttem egy kicsit. De nagyon boldog vagyok, hogy hazahoztam a dobogót. Egyértelműen jót tett nekünk ez a pálya, az autó egész hétvégén hihetetlenül jó volt. Remélhetőleg ugyanezt a lendületet át tudjuk vinni a következő néhány versenyre is.”

Antonelli így három rettenetes futam után újra pontot szerzett, és megerősítette hetedik helyét a bajnokságban.

Silló Barnabás

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

5 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

5 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

6 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

7 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

8 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

9 óra ago