Charles Leclerc úgy véli, hogy a következő szezon hatodik vagy hetedik versenyhétvégéjére eldől majd az az erősorrend, ami a következő éveket meghatározza majd az új szabályrendószerben.
A Ferrari monacói versenyzője szerint néhány versenyre lesz szükség a rangsor kialakításához, de ha ez megtörténik, akkor az is világos lesz, hogy 2030-ig, ki dominál majd a Forma–1-ben.
Az F1 2026-tól új karosszéria és a hajtásegység szabályokat vezet be, így a következő szezonban mind a 11 csapat teljesen új autóval áll majd rajthoz. Leclerc azt állítja, hogy nem tudja, milyen erős lesz saját csapatának autója, miután idén kiábrándító teljesítményt nyújtottak.
„Fogalmam sincs” – idézi Leclerc-t a RacingNews365.
„Senki sem tudja… nem tudjuk, hol tartanak a többiek. Annyi ismeretlen tényező van. Ezért inkább nem szólok semmit, és megvárom a jövő év első néhány versenyét, hogy lássuk, hol tartunk.”
„Addig is csak a projektre koncentrálok, és megpróbálok a lehető legjobban dolgozni. Aztán meglátjuk.”
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi teljesítmény meghatározhatja-e az egész következő korszakot, Leclerc igennel felelt.
„Igen, szerintem így lesz, igen” – válaszolta a 28 éves versenyző.
„Talán nem az első három-négy futamon, de a hatodik-hetedik futamra már jó képet kapunk arról, hogy mely csapatok fogják uralni a következő négy évet.”






