Minden más

Duplán semmi – nem jött össze az 1100 mérföldes kihívás Kyle Larsonnak

A világ egyik legsokoldalúbb versenyzőjének, továbbra sem sikerül az áhított kihívás.

Az amerikai autóversenyzésben létezik egy „Double Duty” (dupla műszak) nevezetű kihívás, ahol az IndyCarból az Indianapolis 500-as versenyt, és a NASCAR-beli Coca-Cola 600-ast összeadva 1100 mérföldet teljesít az a versenyző, aki ezt megpróbálja. 1994-ben John Andretti próbálkozott meg ezzel először, sikertelenül. Viszont ezzel egy trendet teremtett meg. Egészen 2004-ig, 1996 és 1998 kivételével minden évben volt valaki, aki megpróbálkozott. 2004 után tíz évet kellett várni egy újabb indulóra, majd újabb egy évtizedet, ekkor érkezett meg Kyle Larson a NASCAR-ból. A 2021-es NASCAR Cup Series bajnok nem csak 2024-ben, idén is próbára tette magát.

2001-hez fűződik az eddigi egyetlen sikeres próbálkozás, ekkor az amerikai autósport legenda, Tony Stewart vitte végig az 1100 mérföldet. Ugyan a háromszoros NASCAR Cup Series bajnok 1999-ben is célba ért mindkét viadalon, akkor az Indy 500-on többször is kört kapott, ezért nem 500 mérföldet teljesített. Ugyanez igaz Robby Gordonra is, aki ötször leselkedett neki a duplázásnak, de csak 2002-ben tudta mindkettő versenyt befejezni, viszont a Coca-Cola 600-ason kört kapott, így sikertelen lett a próbálkozás.

Larson célja az volt, hogy a történelemben a második versenyző legyen, aki az 1100 mérföldet teljesíti. Csapata, a Hendrick Motorsports összeállt a McLaren IndyCar csapatával, ami egy izgalmas és nyerőképes konstrukció volt. A tavaly próbálkozás nem jött össze neki, mert az Indy 500-at jókora késéssel indították el az heves esőzések miatt, amit befejezett a tizennyolcadik helyen, viszont mert beért a célba, a Coca-Cola 600 elrajtolt. A NASCAR-ban engedélyezett a futam közbeni pilótacsere, viszont mire ott autóba ülhetett volna, szintén megállt a verseny az eső miatt, aztán végül újra sem indították a versenyt. Ezzel tehát az egyszeres NASCAR bajnok tavaly csak az 500 mérföldes versenyt futotta le.

Idén újra megpróbálta a lehetetlennek tűnő duplázást, azonban most sem alakult minden a terv szerint. Az Indy 500 csakúgy, mint tavaly, késve indult el az eső miatt. Amikor őt mutatták a közvetítésben meglehetően idegesnek tűnt, mert újra veszélybe került a duplázás. Nagyjából a tervezett indulás után negyven perccel elrajtolhatott a legendás futam, így Larson folytatni tudta a terveit, hogy teljesítse a duplázást.

Az amerikai versenyző a tizenkilencedik helyről indulva haladt a mezőny sűrűjében, mielőtt a boxutcában lefulladt, és visszaesett a sor végére. Azonban így is volt esélye arra, hogy befejezze a versenyt, de a 91. körben elvesztette autójának hátsó részét, és a kettes kanyarban a falnak pördült, magával húzva Kyffin Simpsont és Sting Ray Robbot is.

A kiesése után dühösen nyilatkozott, de sok ideje nem maradt idegeskedni, mert indulnia kellett Charlotte-ba:

„Az újraindításnál összeverődtünk, és nagyon közel voltam Takumához (Sato). Eléggé aero-szoros lettem mögötte, és ahogy balra kinéztem, megpördültem. Utálom, hogy én okoztam a balesetet. Utálom, hogy mások is belekerültek. Köszönöm mindenkinek, aki sokat tett azért, hogy ez a projekt megvalósuljon.”

Miután Indianapolisból sikeresen átért Charlotte-ba, tisztalappal futhatott neki az eredeti bajnoksága futamának. A második helyről várhatta a zöld zászlót, és úgy tűnt, hogy a dolgok jól alakulnak számára. A 10. körben át is vette a vezetést, de a 42. körben a falnak csapódott, és megpördült. Ekkor még nem volt menthetetlen a versenye, többször is kiállt a boxba javítás céljából, később sikerült visszatérnie a vezetővel azonos körbe. A 245. körben viszont a futamának teljesen vége lett, amikor nem tudta kikerülni Daniel Suárez csúszó autóját. Larson Chevrolet-je jobb hátsó oldala túlságosan megsérült, és a ki kellett állnia.

Az érthető módon meggyötört pilóta nem túlzottan volt bőbeszédű a futam után:

„Utálom, ahogy a napom alakult. Bárcsak megnyomhatnám az újraindítás gombot. Szörnyen érzem magam mindenki miatt, különösen Rick Hendrick (a Hendrick Motorsports tulajdonosa) miatt. Azt hiszem, egyszerűen nem így kellett volna történnie.”

A harminckettő éves versenyzőnek ezzel a második próbálkozása is kudarcba fulladt. Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy lenne-e értelme harmadjára is megpróbálni. Larson kétségessé tette, hogy újra visszatér-e az Indy 500-ra, mert a McLarennel kötött szerződése két évre szólt.

„A duplázás kemény vállalkozás. Az időablak egyszerűen túl szűk. Nem tudom, hogy visszatérek-e még. Ez egy nagy befektetés, és ha két egymást követő évben nem megy jól, akkor nem hiszem, hogy ez most megéri.”

Larson példája is mutatja, hogy az egy dolog, ha valaki elég fitt és erős a duplázásra, mindennek teljesülnie kell a kifogástalan programhoz.

Silló Barnabás

Recent Posts

A csapatmunkának köszönheti élete eddigi legjobb helyezését Hadjar

Hektikus monacói hétvégén van túl Isack Hadjar, aki borzalmas kezdés után, élete legjobb eredményét érte…

4 óra ago

Átesett a műtéten Ogura, akinek a szemei előtt már Aragónia lebeg

Ai Ogura sikeres műtéten esett át a Brit Nagydíjat követően, és már a folytatásra koncentrál.…

5 óra ago

Bejelentette Jorge Martín, hogy távozni akar az Apriliától!

Hivatalosan megerősítette Jorge Martín, hogy nem tervezi kitölteni a két éves szerződését az Apriliánál. Ahogyan…

6 óra ago

„A legrosszabb sportesemény, amit valaha láttam” – NFL-sztár ekézte a Monacói Nagydíjat

Az egykori profi NFL játékos, Darius Butler kritikával illette az F1-es Monacói Nagydíjat, és a…

7 óra ago

Az FIA képes akár még idén újra durván belenyúlni a szabályokba, ha…

Nikolas Tombazis az FIA részéről nem zárja ki, hogy 2025-ben még szigorúbb korlátozásokat vezetnek be…

8 óra ago

Súlyos tesztbalesetet szenvedett Luca Marini

A Hondával a suzukai 8 órás versenyre tesztelve bukott Luca Marini, ahol súlyos sérüléseket szenvedett,…

10 óra ago