Minden más

Verstappenék nyerték a Spái 24 órást

Kategória győzelmet ért el a Verstappen.com Racing a Spái 24 órás versenyen.

Június utolsó hétvégéjén lezárult a huszonnégy órás versenyek sora, hiszen júniusban három ilyen diadal is volt. Először a Le Mans-i 24 órást rendezték meg, aztán rá egy hétre következett a Nürburgringi 24 órás, a sort pedig a Spái 24 órás zárta.

A verseny az utolsó nyolc órában megszakítás nélkül zajlott. Az utolsó biztonsági autós fázis 16 óra után volt. A zárószakaszt három teljes pályás sárga zászlós időszak tarkította, amelyek közül kettő döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben. A mindent eldöntő pillanat a verseny tizenharmadik teljes pályás sárga zászlós időszak alatt volt, és közel tizennyolc és fél óra elteltével következett be. Ekkor a #63-as Grasser Racing Team Lamborghini, és a Rowe Racing #98-as BMW harcolt az összetett első helyért. A boxkiállások után a BMW tempója nem volt elegendő ahhoz, hogy valódi kihívást jelentsen, a #63-as Lamborghini az élre állt. Végül néhány kerékcsere utáni ideiglenes pozíció vesztés után megtartotta az előnyét, ezzel megnyerték a Spái 24 órást.

A mostani győzelemmel a Lamborghini lett a huszadik különböző gyártó, amely megnyerte a Spa 24 órás versenyt. Ahogy a Lamborghininek, úgy #63-as egységét alkotta trióból, Mirko Bortolottinak, Jordan Peppernek és Luca Engstlernek is ez lett az első győzelme a legendás pályán.

Második helyen zárt 8,7 másodperces hátránnyal a #96-os Rutronik Racing Porsche, Sven Müller, Patric Niederhauser és Alessio Picariello hármasával. A dobogó legalsó fokára a Vincent Abril, Alessandro Pier Guidi és Alessio Rovera alkotta #51-es AF Corse Ferrari ért fel.

A Gold Cupban pedig Max Verstappen csapata, a Verstappen.com Racing szerezte meg a győzelmet. Thierry Vermeulen, Harry King és Chris Lulham egy Aston Martinnal az összetett kilencedik helyen végzett, napokkal azután, hogy a csapattulajdonos egy teszten vezette az autót Spában. Verstappen csapata mellé a dobogóra két McLaren-alakulat állt fel, az #58-as Garage 59, és a #111-es CSA Racing.

A mezőnyben egyébként ott volt Valentino Rossi is, aki az összetett győzelemért hajtott. Ez volt az ötödik spái szereplése, és mindössze a csalódást keltő 11. helyre ért be csapatával. A MotoGP legenda a #46-os Team WRT BMW-jével indult, amelyet az ex-Forma-1-es, Kevin Magnussennel és a háromszoros DTM-bajnok René Rasttal osztott meg.

Silló Barnabás

Recent Posts

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

7 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

9 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

11 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

12 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

13 óra ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

15 óra ago