Mozgalmas volt a WEC századik futama.
A hétvégén igazi ünnep volt Japánban, hiszen Motegiben a MotoGP versenyei zajlottak, ahol Marc Márquez világbajnok lett. Nagyjából kétszázötven kilométerrel odébb sem maradtak el az izgalmak, amik már az időmérőn megalapozottnak tűntek.
A magyar idő szerinti reggeli kvalifikáción a Hypercarban kisajátította az első sort: első lett #12-es, második a #38-as. Az egész hétvégén erősnek tűnő Aston Martin révén a #009-es lett a harmadik, és szintén jó tempót mutató #93 Peugeot a negyedik. A bajnoki éllovas #51-es Ferrari a hatodik helyről várhatta a zöld zászlót, ami így is jó helynek tűnt, hiszen a kihívó #83-as Ferrari a tizedik, az #5-ös Porsche pedig csak a tizenhetedik helyről indulhatott.
Az LMGT3-ban a #10-es Racing Spirit of Léman Aston Martin lett a pole pozíciós, akik Brazília után ismét első lettek a kvalin. A második és harmadik egyaránt egy United Autosports McLaren lett, előbb a #95-ös, majd az #59-es. Ötödik helyről indulhatott a kategóriát vezető #92-es Manthey Porsche, a legfőbb kihívó, a #21-es Vista AF Corse a tizedikről.
Hypercar
A futamon hiába rajtolt az első két helyről Cadillac, az első két óra eseménydús történései után elvesztették az előnyüket. Ekkor a Peugeot két autója vette át a kezdeményezést, a #99-es privát Porsche Protonnal. A buliban ott voltak még az Aston Martinok, de a #007-es baleset miatt kiesett. Amikor már csak egy óra maradt hátra feltűnt a #35-ös Alpine is.
Végül a #35-ös Alpine behúzta a Fuji 6 órást, és megszerezte első győzelmét a WEC-ben. Ráadásul a franciák másik autója szokott erősebb lenni, de most a Charles Milesi, Paul-Loup Chatin és Ferdinand Habsburg által terelgetett #35-ös bizonyult jobbnak. Az Alpine-nak, az első WEC-győzelmét hozta azóta, hogy a Judd-motorral hajtott A480 LMP1 autója 2022 júliusában diadalmaskodott Monzában.
Az Alpine győzelmével pedig egy másik történelmi pillanat is volt, hiszen elmúlt négy futamon mindig más gyártó nyert. Le Mans-ban a Ferrari, São Paulóban a Cadillac, Austinban a Porsche, most pedig az Alpine.
A francia márkák díszes menete itt nem ért véget, mert második lett #93-as Peugeot, amelyet Mikkel Jensen, Paul di Resta és Jean-Eric Vergne vezetett, a három biztonsági autó és további öt teljes pályás sárga zászló miatt megszakított versenyen.
Harmadik lett a #6-os Penske Porsche, ahol most csak két pilóta vezetett, Kevin Estre és Laurens Vanthoor. Negyedik lett az #5-ös Porsche, akit nagyobb lemaradással követett a #009-es Aston Martin. Az újonc márkának ez lett a legjobb eredményük, és egyben az első pontjaik.
Hatodik lett a pole pozíciós #12-es Cadillac, hetedik a #7-es Toyota hazai pályán. Nyolcadik lett a #20-as BMW, akiknél a testvérautó baleset miatt kiesett. Pontszerző lett még a #83-as Ferrari, és a #94-es Peugeot.
A bajnoki éllovas #51-es Ferrari csak a tizenötödik lett, körhátrányban. Ezzel a bajnokság nyílt maradt a szezonzáró nyolcórás Bahreini Nagydíjra. A cím többesélyes, a legfőbb kihívó az a #83-as Ferrari, de rendelkezik még némi eséllyel a #6-os Porsche, és matematikailag a #12-es Cadillac is.
LMGT3
A második kategóriában is az utolsó percig voltak izgalmak. Még öt perccel a vége előtt a #21-es Ferrari vezetett, de ki kellett mennie tankolni, és volt egy öt másodperces büntetésük is.
Így a #81-es TF Sport Corvette megörökölte az első helyet, amit már senki sem tudott elvenni tőlük. Harmadik lett a #31 Team WRT BMW, őket a csapattárs, #46-os követte. A bajnokságot vezető #92-es Porsche lett az ötödik, akik továbbra is toronymagas favoritok a szezonzárón. A bajnokság itt is többesélyes, négyen is harcolnak majd az aranyért, mert a #92-es Porschén és a #21-es Ferrarin kívül esélyes még, a mindkét TF Sport Corvette, a #81-es és a #33-as is.
A végeredmény:
6 Hours of Fuji race results #WEC #6HFuji #WEC100 pic.twitter.com/3SpgirWo1D
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) September 28, 2025
LMGT3 ⬇️ pic.twitter.com/2cuedyYpsj
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) September 28, 2025
A WEC kicsit több, mint egy hónap múlva november nyolcadikán folytatódik Bahreinben, amely a szezonzáró lesz.
Alig volt verseny az austini monszunban, de végül új győzteseket avattak