Moto

Képes lesz Márquez ezt a rekordot elvenni Rossitól 2025-ben?

Marc Márquez 2025-ben egy újabb rekordot zsebelhet be, mégpedig Rossiét, és valószínűleg mindent meg fog tenni azért, hogy elérje.

Marc Márquez, aki 2013-ban mindössze 20 évesen és 266 naposan lett a legfiatalabb MotoGP-világbajnok, most egy újabb rekordra hajt: ő lehet a legidősebb is, legalábbis a négyütemű MotoGP-korszakban, amely 2002-ben kezdődött. Márquez öt világbajnoki címet szerzett 2013 és 2019 között, de a 2020-as súlyos sérülése hirtelen megállította a címvédéseit. Azóta hat versenyt nyert, három győzelmet a Gresini Ducatinál aratott, miután elhagyta a Repsol Hondát, és harmadik helyen végzett a világbajnokságban 2024-ben.

Most, hogy 2025-től már a Ducati gyári csapatában versenyez, ismét a világbajnoki címért küzdhet. Ha sikerül neki, akkor 32 évesen megdöntheti Valentino Rossi rekordját, aki 2009-ben 30 évesen lett utoljára bajnok. Bár Rossi 2015-ben közel volt ahhoz, hogy újra elhódítsa a címet, végül csupán öt ponttal lemaradt tizedik bajnoki címéről. Az abszolút legidősebb királykategóriás világbajnok Leslie Graham, aki 37 évesen és 340 naposan nyerte meg a 1949-es szezonban a címet.

„Minden, ami most jön, már csak ajándék”

Márquez azonban nem izgul a „legidősebb” cím miatt. „Inkább a legfiatalabb címet szerettem!” – viccelődött, amikor a legidősebb bajnoki esélyeiről kérdezték. „Az igazi eredmény számomra a sérülés utáni visszatérés. Múlt évben bebizonyítottam magamnak, hogy soha nem szabad feladni, és hogy a magabiztosság segít a legnagyobb nehézségeken is. Idén is ezzel a mentalitással megyek neki az idénynek. Élvezem a versenyzést, és már így is rengeteget nyertem, minden, ami most jön, már csak ajándék.”

A versenyzői fejlődéséről is beszélt: „Szerintem nem igazán a fiatal Marc és az idősebb Marc közötti különbség számít, hanem inkább az a tapasztalat, amit az évek alatt összegyűjtesz. A győzelmek könnyűek, ott nem tanulsz sokat, mert minden rendben van, és egyszerűen jól csinálod a dolgokat. De amikor nehéz helyzetbe kerülsz, akkor jönnek a nagy tanulságok. A győzelem igazi megértése csak akkor érkezik, amikor már a csúcsra értél. Tapasztalatból próbálok másképp hozzáállni a dolgokhoz, de tudom, hogy többet kell dolgoznom, ha azt akarom, hogy a fiatalabb versenyzők ne hagyjanak le.”

A tavalyi évben Jorge Martin lett a legidősebb első világbajnok a MotoGP történetében, 26 évesen és 293 naposan, míg Márquez csapattársa, Francesco Bagnaia 25 évesen és 296 naposan lett kétszeres világbajnok.

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

5 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

6 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

7 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

9 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

11 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

13 óra ago