Minden arról szól mostanában, hogy Francesco Bagnaia képtelen összhangba kerülni a Ducati 2025-ös gépével. A barcelonai hétvége rémálomszerűen indult, ám a főfutamon sikerült valamelyest javítania. Kérdés, hogy ez csak egyszeri fellángolás volt-e.
Francesco Bagnaia, a Ducati kétszeres világbajnoka a Katalán Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy igyekszik elkerülni, hogy „hamis reményeket kergessen”, miután vasárnap a 21. helyről rajtolva hetedikként ért célba.
Nagy reményekkel érkezett Barcelonába, hiszen a Balaton Parkban kipróbált új beállításokban bízott, ám azok teljes csődnek bizonyultak. Három éve nem indult ilyen hátulról, és csapattársától, Marc Márqueztől is jócskán elmaradt.
A vasárnapi futamon viszont óriási javulást mutatott: az első kör végére már a 12. helyen motorozott, és végül a hetedik helyig kapaszkodott fel. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy túlzott elvárásokkal tekintene a folytatásra:
„Nem akarok több hamis reményt adni magamnak. Azt hittem, a Balaton után itt majd minden a helyére kerül, de ez az egyik legnehezebb hétvégém volt – nemcsak idén, hanem a gyári Ducatival töltött teljes pályafutásom alatt. Misanóra óvatosan készülök, próbálom levenni magamról a nyomást. Tudjuk, hogy különleges pálya, nagy a tapadás, de fizikailag is toppon kell lenni. Nem akarok senkiben hamis elvárásokat kelteni – megyünk, és megpróbáljuk kihozni a legtöbbet.” – nyilatkozta Bagnaia.
A jobb szereplés hátterében egy új lengőkar és a tele tank miatti nagyobb tapadás állt: „Ma végre egy kicsit jobban éreztem magam. A lengőkar és a nagy üzemanyagtank adott plusz tapadást, ami önbizalmat hozott a kanyarokban. Így végre tudtam erőből előzni, ami idén szinte lehetetlen. Ez mindenképp pozitívum.”
A hajrában viszont túl keményen próbálta tartani a tempót Fabio Quartararóval, emiatt elfogyott a hátsó gumija: „Quartararo ellen túlságosan erőltettem, és nem tudtam jól beosztani a gumit. Ő ebben jobb volt, így a végén szenvedtem. A 21. helyről indulva persze bármi megtörténhet, de reálisan az ötödik hely is benne lehetett volna. Innen viszont nem szabad túl sokat várni.”