Az estorili dupla Top10 után Jerezben folytatja Rossi Attila Moor

Az amerikai-magyar versenyző, Rossi Moor újra pályára gurul a FIM MotoJunior Moto2 mezőnyében, miután Portugáliában két erős Top10-es eredményt szerzett. A vasárnapi futam élőben követhető lesz a YouTube-on.
Az estorili pozitív versenyhétvége után Rossi Moor a FIM MotoJunior Moto2-es sorozatának következő fordulójára készül a Circuito de Jerez Ángel Nieto pályán, amely a nemzetközi motorsport egyik technikás és történelmi jelentőségű helyszíne.
A fiatal magyar-amerikai versenyző két egymást követő Top10-es eredménnyel érkezik Andalúziába. Estorilban az első futamot a 9., a másodikat pedig a 8. helyen zárta. Ezekkel az eredményekkel Rossi jelenleg 24 ponttal a bajnokság 8. helyén áll. Ez egyértelműen jelzi fejlődését és egyre stabilabb jelenlétét a Moto2 MotoJunior mezőnyének első felében.
Jerez ebben a szezonban nem teljesen új helyszín Rossi számára. Május elején a fiatal versenyző már részt vett a hivatalos teszten a pályán, ahol pozitív visszajelzéseket gyűjtött mind a tempó, mind a motorral végzett technikai munka szempontjából. Emellett a múlt héten Rossi ismét Jerezben motorozott, ezúttal egy egynapos edzés keretében saját Aprilia RSV4 Factory motorjával, ami hasznos felkészülést jelentett a versenyhétvége előtt.
A spanyol pálya nagy pontosságot, stabil féktávokat, jó gumikezelést és pontos motorozást igényel a kanyarok bejáratánál. Rossi számára ez újabb fontos mérce lesz: a cél, hogy tovább javítsa a hétvége első részét, különösen az időmérős munkát, és megerősítse az utóbbi versenyeken mutatott versenytempót.
A hétvége célja egyértelmű: erősen kezdeni már az edzéseken, stabil időmérőt építeni, majd ismét a pontszerző helyekért és a Top10-ért harcolni. Estoril után a legfontosabb feladat a folytonosság megteremtése, valamint az, hogy a technikai fejlődés egyre kiegyensúlyozottabb teljesítménnyé váljon a teljes versenyhétvége során. A jerezi forduló fizikailag is komoly kihívást jelenthet. A hétvégére 38-39°C körüli levegőhőmérséklet várható, ami akár 55°C feletti aszfalthőmérsékletet is eredményezhet. Ilyen körülmények között különösen fontos lesz a koncentráció, a gumikezelés és az, hogy Rossi a teljes távon stabil tempót tudjon tartani.
Rossi Moor ezzel folytatja nemzetközi útját a FIM MotoJunior Moto2-ben. Ez az egyik kulcsfontosságú lépcsőfok a Moto2-világbajnokság és a MotoGP felé vezető úton. Amerikai és magyar kötődésével a #92-es versenyző egyre érdekesebb profilt képvisel a magyar és a nemzetközi motorsport számára.
Rossi Moor:
„Estoril után nagyobb önbizalommal érkezünk Jerezbe, de tudjuk, hogy továbbra is keményen kell dolgoznunk. A dupla Top10 fontos eredmény volt, de a célunk az, hogy még tovább javuljunk, különösen a hétvége első részében és az időmérőn. Jerez technikás pálya, ahol nagyon pontosan és kiegyensúlyozottan kell motorozni. Szeretném jól felépíteni a hétvégét, és újra a mezőny elejéért harcolni.”
Hétvégi program
Csütörtök, július 2.
17:00–18:30 – Riders Track Familiarisation
Péntek, július 3.
11:15–11:50 – Moto2 ECh Free Practice 1
15:00–15:35 – Moto2 ECh Free Practice 2
Szombat, július 4.
11:00–11:30 – Moto2 ECh Practice
13:35–13:50 – Moto2 ECh Qualifying 1
15:40–15:55 – Moto2 ECh Qualifying 2
Vasárnap, július 5.
12:45 – pit lane nyitás
13:00 – Moto2 ECh Race, 16 kör

Felemás, de összességében pozitív hétvégét zártak a magyar motorosok
Rossi Moor erős estorili hétvégét zárt – mindkét versenyen a top10-ben végzett






