Varga Tibor súlyos sérülésekkel került kórházba Valenciában

A MotoJunior fiataljai is visszatértek a pályára, a sorozat mezőnye pedig ezúttal Valenciában gyűlt össze, Varga Tiborral a mezőnyben.
Tibor hétvégéje már pénteken nehéz fordulatot vett, szombaton pedig súlyos baleset vetett véget számára a versenyhétvégének.
A magyar versenyző a versenyt megelőző teszten még 1:39,3-as időt motorozott, ám a technikai problémák a világbajnoki hétvégére elkísérték: az első edzésen mindössze 12 percet tudott teljesíteni, az FP2 előtt pedig a műszerfallal és a váltófénnyel is gond akadt.
„Annyira jó lehetne ez a hétvége. A múlt héten 1:39,3-at mentem itt a teszten (FP2-n ez egy 5. helyet ért volna). Az utolsó bemenetre elkezdett dadogni a motor, és így ért véget a teszt. Most világbajnokságon vagyunk, és az első edzésen ugyanúgy fennállt ez a probléma. Háromszor mentem be, és mindössze 12 perc edzés maradt nekem a 35-ből. Borzasztóan csalódott voltam. FP2-re felszívtam magam. Gondoltam, ez az edzés is elég lesz, hogy a majdnem 1,8 másodperces hátrányom nagy részét ledolgozzam. Miután felvettem a sisakom, szóltak, se a dashboard, se a váltófény nem működik.
A kétségbeesés és a tehetetlenség keveréke, amit érzek.
Annyi munkát tettem ebbe, de nem tudom megmutatni, mit tudok… Ugyan sikerült másfél másodpercre faragni így is a hátrányt, de jó lenne, ha egyszer minden működne.” – tette közzé közösségi média oldalán.
A pénteki bosszúság azonban szombaton már teljesen más léptékű problémának adta át a helyét. Az edzés során Tibor bukott, a mögötte érkező versenyző pedig nem tudta elkerülni az ütközést.
„A practice egy nagy eséssel végződött. Sajnos a Tibor mögött érkező versenyző nem tudta kikerülni. Mentővel érkezett a pályán lévő Medical Centerbe, de további kivizsgálásra a valenciai kórházba szállították. Tibor magánál van, de az első vizsgálat szerint 6 bordája eltört.” – tették közzé a Facebookon.
A kórházi vizsgálatok később még súlyosabb képet mutattak. A bordatörések mellett tüdőzúzódást is diagnosztizáltak, aminek következtében légmell alakult ki, amely miatt a tüdő részben összeesett. Az orvosoknak közbe kellett avatkozniuk: a mellkasüregből eltávolították a felgyülemlett levegőt, ezzel sikerült stabilizálni Tibor állapotát.
Tiborék követően újabb közleményben számoltak be a versenyző állapotáról:
„Sajnos a kórházban elvégzett vizsgálatok megerősítették a töréseket és tüdőzúzódást is szenvedett. Emellett légmell alakult ki, amelynek következtében a tüdeje részben összeesett. A mellkasüregből a felgyülemlett levegőt eltávolították, ezzel sikerült stabilizálni az állapotát. Jelenleg önállóan lélegzik, oxigént kap, állapota stabil. Az orvosok döntése alapján előreláthatólag 2–3 napig kórházi megfigyelés alatt marad.”
Most az első és legfontosabb feladat Tibor számára a felépülés. Szerkesztőségünk mielőbbi gyógyulást kíván Tibornak!
Megmutatta jövő évi menetrendjét a MotoGP
Az eddigi legjobb rajtpozícióval és látványos utolsó körrel zárta a hétvégét Rossi Attila Moor Magny-Cours-ban






