A Le Mans-i győzelem után az F2-ben küzd: Exkluzív interjú az F1 előszobájának legkülönlegesebb pilótájával

Szinte minden versenyző hordoz magában egy kis érdekességet, ilyen Nico Varrone, aki nem oly régen Le Mans-t nyert, most pedig a Formula 2-ben vitézkedik.
Az idei Formula 2-es rajtrácsa jelentősen átalakult a tavalyihoz képest. Az előző évi igazán rutinos mezőnyből a keménymag megmaradt, az utánpótlás pedig nem csúszott. Rengeteg nagy név érkezett a Forma-1 előszobájába,
A két legszembetűnőbb név Colton Herta és Nicolás Varrone. Mindketten 2000-ben születettek, ami már felfelé kiugrónak számít a főként huszonévesekből álló gárdából, de a korukkal együtt több tapasztalattal rendelkeznek, mint a többiek.
Herta az amerikai IndyCarból jött át, hogy végre bekerülhessen az F1-be, de ez jelenleg továbbra is távolinak tűnik. Varrone szintén komoly névnek számít szakmán belül, mert ő a hosszútávú versenyzésben tette le névjegyét.
Az argentin pilóta egész korán a sportautózás felé fordult, és szépen lassan a csúcson, a WEC-ben találta magát. 2023-ban elsőre megnyerte a Le Mans-i 24 órást a Corvette-tel a GTE Am kategóriában, és nagyon simán behúzta a bajnokságot társaival. Azévben az LMP3-ban a Daytonai 24 óráson is sikert aratott, amivel jó fiatalon kipipálhatta azt, ami sokaknak sosem sikerült. 2024-ben az átalakuló WEC-ben nem tudott maradni, de nem ült otthon ülés nélkül.
Az amerikai IMSA-ban teljesített részmunkaidős programot, és az ELMS-ben futott egész évben. 2025-ben visszatért a WEC-be, ráadásul az összetettért menő Hypercarban próbált szerencsét a Protonnál egy Porschével. Mivel a Porsche kivonult a Hypercarból, ezért a Proton sem tudott maradni a kategóriában, velük együtt Varrone is távozott.
Idén merőben új kihívást elé tette magát, méghozzá a Formula 2-be igazolt a Van Amersfoort Racinghez, ahol eddig nem érkezett meg a nagy áttörés, meg tudta mutatni tehetségét.
A Magyar Nagydíjon a Motorsportol.hu el tudta kapni néhány kérdésre, ahol többek közt szóba jött milyen volt egy merőben más paddockhoz hozzászokni, és hogy Monacóban vagy Le Mans-ban nyerne inkább.
Az interjú kezdetén megajándékoztuk egy túró rudival, amit elfogadott, és elárulta, hogy a gulyáslevesen kívül nem próbált semmilyen magyar különlegességet: „Sosem voltam Magyarországon ezelőtt. Amikor megérkeztem sokáig várost néztünk. Egész finom volt (a gulyásleves).”
Ahogyan hazánkban, úgy a Hungaroringen sem járt még, amiről jó véleménnyel volt: „Ez egy kifejezetten jó pálya, a Hungaroring volt az egyik, amelyiken versenyezni akartam, a gyors kanyarok és történelme miatt.”
Mivel pályafutása alatt rengeteg pályán járt már, így elárulta milyen nehéz megismerni egy új helyszínt: „Nem igazán (nehéz). Mindig gyorsan alkalmazkodom egy, a számomra új aszfaltcsíkhoz.”
Számára az igazi kedvence egy rendkívül klasszikus pálya, viszont ott nem az F2-vel fog versenyezni: „A Formula 2 naptárjából Spa a kedvencem, de mindenek felett az amerikai Watkins Glent választanám. Még az IMSA-ban versenyeztem ott.”
A Tripla Korona megszerzése minden autóversenyző álma, amelyből egyet félig megszerzett a huszonöt éves kiválóság. Most a három helyszín közül Monacót tudja megszerezni. Ugyan merőben más a kettő, elmondta, hogy melyiket választaná Monaco és Le Mans közül: „Le Mans!”
A nyári szünethez érkezett a Forma-1 vele együtt a Formula 2.
Varrone visszatekintett az előző kilenc hétvégéjére, amelyekről elárulta, hogy nincs teljesen megelégedve: „Jóval többet vártam az utóbbi néhány trükkös fordulón, mivel az első futamokon jobban ment, szóval kicsit visszaestünk. A jövőben a cél a felzárkózásé lesz, és erősebb akarok lenni. Egy kis szerencsére is szükség lesz, mert a váltás nem lesz egyszerű.”
Az idény Monzában folytatódik, további négy fordulóval. Az argentin pilóta szeretne javítani teljesítményén, komoly elvárásokat kitűzve: „A fő céljaim a legjobb tízbe való kvalifikálás, több erős pontszerzés, és javítani a tempón.”
Egy világbajnokságból érkezve a Forma-1 nevelőszériájába kissé visszalépésnek tűnik, de a Le Mans-győztes elárulta, hogy nem volt olyan nehéz átszokni: „Itt minden teljesen más a hétvégétől kezdve, a versenyek, a versenyzés és az autók is. Összességében én kellőképpen elégedett vagyok, akad min fejlődni, de meglesz az is.”
Nem szakadt el teljesen a sportautózástól, de egyszer visszatérne a WEC-be teljes szezonosként: „Szeretnék… Egy kicsit hiányzik… Azonban most élvezem az ittlétet, szóval nem mondok nemet, de boldog vagyok itt.”

Elég volt a költekezésből? A MotoGP az F1 receptjét venné át
Pénteki puzzle: Rakd ki az „F1-es” cicát – akinek gazdit keresnek a kölykei!






