A Formula 2-ben vitézkedő Noel León még sosem próbálta a pálinkát, de nincs is tervben neki.
A várva várt hétvégén, amikor a Forma-1 végre a hazánkba látogat, ahogyan az elmúlt évek óta lenni szokott, a királykategóriával együtt további három széria is képviselteti magát, a Formula 2, a Formula 3 és a Porsche-szuperkupa.
Amíg a nagyok a pályán köröznek, addig az F1-be vágyó fiatalok bőszen készülnek a hétvégére, ahol lehetőségük adódik megmutatni magukat. Közéjük tartozik az F2-es Noel León, a mexikóiak nagy reménysége. A legutóbb egy banális csapathiba miatt a hírekbe kerülő pilóta a bajnokság hatodik helyén áll két győzelemmel, eddig nem mindig tudott kiegyensúlyozott maradni, de élete első F2-es szezonjában több, mint rendben van a teljesítménye. A hétvége során ismét lesz lehetősége megmutatni magát, hiszen az időmérőn a harmadik rajtkockát szerezte meg a főfutamra. Még mielőtt nagyon belevágott a hétvége érdemi részébe a fiatal versenyző, a Motorsportol.hu-nak adott interjújában beszélt Magyarországról és a Hungaroringről.
Miamitól kezdve egészen Barcelonáig állandóan pontot tudott szerezni, azonban a Red Bull Ring óta csak két hetedik helyet tud felmutatni egy pole pozícióval, és egy leggyorsabb körrel. Azt várja, hogy a mostantól minden jobbra fordul, visszatérve a pontszerző helyek egyikére, akár a dobogóra: ,,A legutóbbi néhány forduló nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Azt remélem, hogy most ezen a hétvégén, itt megváltozik minden.”
A feszített tempó mellett nem sok ideje jut a pilótáknak az adott helyszín környékének a megnézésére. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Leónnak sikerült-e még a csütörtök előtt körülnézni Budapesten és Magyarországon: ,,Nem… Szerdán késve érkeztem Valenciából, nincs sok repülőjárat errefelé, csak az egy volt, amivel jöttem, és elég későn szállt le.”
A Campos pilótája azt hozzátette, hogy eddig a magyar finomságok is elkerülték, de a gulyáslevesen kívül nem nagyon hallott a többi olyan nemzeti különlegességekről, mint a pálinka: ,,Nem hallottam, de nem is akarom kipróbálni, mert nem szoktam inni. Kihagyom az ilyen alkoholos dolgokat. Úgy gondolom ez így van rendjén.”
Azt azért elárulta, hogy pezsgőt iszik, de csak akkor, ha éppen van ok rá: ,,Iszok pezsgőt, ha ünnepelni kell, de utána nem. Nem szeretem az ízét. Csak locsolni jó. Mindenképpen szeretnék az elkövetkezendő futamokon!”
A huszonegy éves Leónnak ez az ötödik futama a Hungaroringen, ezáltal már jól ismeri. Kérdésünkre elárulta, hogy megbarátkozott vele, főként a pálya egyik legtechnikásabb részével, a második szektorral, amit egyedinek tart: ,,Ja, szeretem. Ez egy elég jó pálya. A második szektor az egyik legjobb, több olyan kanyaron megyünk keresztül, ahol hirtelen kell fordulni, ami kifejezetten különleges. Az egész pálya jó, mert tudjuk a határainkat feszegetni.”
A mogyoródi Ring egy régebbi, lassan klasszikus létesítménynek számít, amelynek nincsen párja. León sem gondolkozik másképp, nem tudott olyan helyet mondani, amit hasonlítani tudna hozzá: ,,Nem igazán (tudnám másikhoz hasonlítani – a szerk.). A Hungaroring egy nagyon egyedi, kicsi aszfaltcsík néhány gyorskanyarral.”
Az interjú végén elárulta, hogy egy tízes skálán mennyit tudna adni: ,,Egy jó hetest vagy nyolcast adnék. A versenyek azok, amik nehezek itt, mivel bonyolult előzni, követni a másikat. Viszont ez mindig izgalmas versenyt ad.”