Hihetetlen, hogy már 10 éve történt! A 2014-es Japán Nagydíjon, október 5-én történt Jules Bianchi drámai balesete.
A verseny 53 körösre volt tervezve, de a 46. körben véget ért, miután Jules Bianchi balesetet szenvedett.
A francia versenyző Bianchi a 43. körben a Dunlop-kanyarban elvesztette uralmát Marussiája felett, és összeütközött egy traktorral, amely Adrian Sutil Sauberjét igyekezett épp eltávolítani a pályáról, miután az kicsúszott.
Sutil kicsúszása, és autójának mentése miatt sárga zászlókkal jelezték a versenyzőknek, hogy csökkentsék sebességüket az egyébként vizes pályán. Bianchi ezt figyelmen kívül hagyta és 213 km/h-nál elvesztette uralmát Marussiája felett. Normál esetben megúszhatta volna egy „sima” kicsúszással ő is, mint Sutil, azonban szerencsétlenségére pont a Sutil autóját mentő traktor/daru irányába száguldott, és nagy tempóval neki/alá csúszott.
A munkagéppel való ütközés következtében Bianchi súlyos fejsérüléseket szenvedett. A 2015-ös vizsgálatok azt állapították meg, hogy brutális, mintegy 254 G-s erőhatás érte a becsapódáskor. Azonnal eszméletét vesztette. Kiszabadították az autójából és a helyszínén ellátták, majd mentőautóval a pálya orvosi központjába szállították. A helikopteres továbbszállítás az időjárás miatt nem volt lehetséges, így Bianchit mentőautóval, rendőri kísérettel a Mie Prefektúra Általános Orvosi Központjába szállították Yokkaichiba.
A baleset következtében a versenyző végül 2015. július 17-én Franciaországban elhunyt.
Ezzel Ayrton Senna 1994-es halála óta ő lett az első pilóta, aki a Forma-1-es versenyen elszenvedett sérülések következtében vesztette életét.
A baleset hatására a Forma-1 irányító testülete, az FIA egy tízfős bizottsággal kivizsgáltatta az esetet, amelyben megállapították, hogy nem egyetlen ok okozta a balesetet. A vizsgálat eredményeként a 2015-ös szezontól kezdve bevezették a virtuális biztonsági autót (VSC).