A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától.
Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek lehet szemtanúja a MotoGP közönsége, mivel az LCR Honda csapata megtalálta az új versenyzőjét sajtóértesülések szerint. A Honda idén komolyan feljavult, már az erősebb pontszerző helyekért is képesek harcolni, amiért egy fokkal kelendőbbek lettek a motorjaik. Nem véletlen, hogy a japánokhoz menekült volna Jorge Martín, amikor elkezdte az Apriliával a harcát, amiből végül semmi nem lett.
Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a gyári Hondánál marad Joan Mir és Luca Marini. Az LCR-nél több kérdés is felmerült, hiszen Johann Zarco a Honda legjobb versenyzője, aki szeretett volna feljebb lépni a gyári alakulathoz, azonban meggyőzték őt a maradásról. A csapattársának a kiléte már többesélyes volt. Az viszont biztos, hogy Somkiat Chantra nem maradhat. A thaiföldi versenyző a mezőny leglassabb pilótája, aki mindössze egyetlenegy pontot szerzett az idényben.
A Motorsport.com értesülései szerint a Moto2-ből az Italtranstól Diogo Moreira érkezne a Chantra helyére. A thaiföldi távozásával együtt véget érne a japán Idemitsu olajcég névadó szponzori szerepe az LCR-nél, amely régre nyúl vissza. A MotoGP ezzel egy ázsiai helyett, egy dél-amerikai pilótával indulna jövőre, amikor a Brazil Nagydíj visszatér. A jelenlegi Moto2-es harmadik helyezett Moreira azonban nem ért egyet azzal a feltételezéssel, hogy nemzetisége jelentős szerepet játszott volna a szerződés megkötésében:
„Ha feljutok a MotoGP-be, az azért lesz, mert jól teljesítek. A nemzetiségem nem számít. Azért lesz, mert megforgatom a gázkart, nem pedig a brazil zászló miatt.”
Moreira abban a kellemes problémában volt mindeddig, hogy két opció is a lába előtt hevert. Az egyik a fentebb taglalt LCR Honda ajánlata, a másik pedig a Pramacé volt. Utóbbi csapat a Yamaha miatt volt érdekes a brazil számára, aki szerződésben áll a nagymúltú márkával. A Yamaha brazil leányvállalatával fennáll egy kapcsolata, ami nem több, mint egy praktikus megállapodás:
„Egyszerűen kölcsönadják nekem a motorokat edzésre, és én a szezon végén visszaadom őket.”
A hírek szerint azért lett a Honda ajánlata a befutó, mert egy hosszú távú, hároméves szerződést tettek fel a számára, ahol 2026-os év egy átmeneti szezonnak számít. A cél az, hogy a brazil versenyző teljes mértékben felkészüljön a MotoGP-re, mire életbe lépnek az új műszaki szabályok, amelyek szerint a jelenlegi 1000 köbcentis motorokat 850 köbcentis prototípusok váltják fel.
Moreira kiválasztása nem véletlen, két győzelemmel és 153 ponttal a harmadik helyen áll a Moto2-es idei kiírásában, 35 ponttal lemaradva az éllovas Manu Gonzáleztől. A MotoGP-ben legutóbb brazil versenyző Alexandre Barros személyében volt, aki legutóbb 2007-ben volt a MotoGP tagja.