Sikeres versenyidényt tudhat maga mögött a Balaton Park Circuit, amely az elmúlt hónapokban a World Superbike és MotoGP magyarországi futamainak is otthont adott. Szeptember utolsó hétvégéjén viszont az autóké volt a terep, és ez a néhány nap tökéletes szezonzárás volt. Nagyszerű versenyek, sok előzés, és fantasztikus csaták a bajnoki címekért. Ilyen volt a 2025-ös Laptiming Kupa.
Az előrejelzéseknek megfelelően kellemes idő várta a rajongókat, akik a Laptiming Kupa zárónapjának minden történését látni szerették volna. Ehhez korán kellett kelniük, hiszen 8 óra 30 perckor nyitott a boxutca, a Swift Cup Europe versenyzői álltak fel a rajtrácsra. Izgalmas futammal kezdődött a nap, folyamatosan csata volt a pályán, és szinte minden kanyarban volt előzési kísérlet. Végül a hatodik helyről induló Pintér Zsombor zárt az élen. A fiatal pilóta eredményei azonban az összetett nemzetközi bajnokságba nem számítanak, így a bajnoki címet a második helyen leintett Bernula István szerezte meg.
„Egyre jobban szeretem ezt a pályát, nem olyan könnyű ráérezni, mint azt kívülről gondolná az ember. Örülök, hogy én nyertem a szezont, hiszen 10 évvel ezelőtt az 1.6-os géposztály bajnoka lettem, tökéletes jubileum, hogy ezúttal az 1.4-es kategóriát is az élen zártam” – értékelt Bernula.
Délelőtt rendezték a Laptiming Kupa egyik legkülönlegesebb eseményét, a FIA közép-európai hosszútávú versenysorozatának egyórás futamát, ahol a nézők kötelező boxkiállásokat és néhány helyen pilótacserét is láthattak. A szombaton abszolút pályacsúcsot futó Mateusz Lisowski és váltótársa, Przemyslaw Bienkowski rajt-cél győzelemmel zárt a Balaton Park Circuiten. A folytatásban a Clio Cup Bohemia mezőnye gurult az aszfaltra, a sorozat idei szezonjában ez volt az utolsó verseny. A bajnoki címért Bartolomiej Mirecki és Tomáš Pekař harcolt egymással, és a futamgyőzelemért is ők küzdöttek. A futamot piros zászlóval is meg kellett szakítani, az újraindítást követően Mirecki előzni tudott, de Pekař másodikként ért célba, így ő nyerte az idei szezont.
„Igyekeztem figyelni arra, hogy ne csináljak semmi meggondolatlan dolgot, és célba érjek, hiszen a bajnoki címemhez ez kellett. Sokat jelent az, hogy megvédtem a címemet, mert egyre több a fiatal, akikkel nagy kihívás versenyezni. Sajnos túl sok időm nincs ünnepelni, hiszen hétfőtől vár rám és a csapat többi tagjára is a civil munkánk” – árulta el Pekař, aki a versenypályán kívül egy autószervizt üzemeltet.
A TCR Eastern Europe kategóriájában drámaira sikerült a szezonzáró, a bajnoki címért küzdő Martin Kadleciket kiütötte az egyes kanyar féktávját elmérő Žarko Knego. Így végül Adam Kout ünnepelhetett. A D4 GT versenyzői is még egyszer kihajtottak a Balaton Park Circuitre, Przemyslaw Bienkowski ismét felállhatott a dobogó tetejére, Major Benedek harmadik lett.
A Swift Cup Europe mezőnye harmadszor is versenyzett, és egy tét nélküli futamnak megfelelő volt a hangulat. A nézők legnagyobb örömükre rengeteg előzést láthattak, a bátrabb kísérletek után törtek az alkatrészek, kisodródtak a versenyzők. A káoszból végül Hartmann Balázs jött ki a legjobban, aki másodszor nyert a BPC-n.
„Ez így szokott lenni, ilyenkor mindenkinek elgurul a gyógyszere, én is meglepődve láttam, hogy hiányzik a fél eleje az autónak, visszanézem majd, hogy mi történt” – értékelt a bajnoki címet délelőtt bebiztosító Bernula István, akit ezúttal harmadik lett.
A hétvégét egy igazán különleges kategória, a többnyire horvát autókat felvonultató D4 TC futama zárta. A rajtot követően eleredt az eső, és a változó körülmények miatt az egyik autó lesodródott és fel is borult, ám a szakszerű mentésnek köszönhetően hamar folytatódhatott a verseny. Végül Petar Dajak nyert.
Véget ért a 2025-ös Laptiming Kupa és ezzel a Balaton Park Circuit idei versenyéve is. „Nagyszerű dolog az, ami az elmúlt hónapokban történt velünk. Hittünk abban, hogy az álmainkat meg tudjuk valósítani. Jó látni, hogy ez sikerült, 33 év után ezen a pályán tért vissza a MotoGP mezőnye Magyarországra, remélhetőleg sok szurkoló életre szóló élményeket szerzett. A célunk, hogy a jövőben még tovább fejlődjünk” – összegezte a történelmi idényt Walterné Dancsó Adrienn, a versenypálya operatív igazgatója.
Az biztos, hogy 2026-ban a Superbike-világbajnokság mezőnye május első hétvégéjén, míg a MotoGP versenyzői június első hétvégéjén látogatnak majd a Balaton Park Circuitre, és a motoros események mellett a különböző autós kategóriák naptárjában is megtalálható lesz a BPC.