Niki Lauda kis híján életét vesztette egy drámai balesetben az 1976-os Német Nagydíjon, augusztus 1-jén. Lauda Ferrarija a védőkorlátnak ütközött, majd és lángba borult, és visszacsúszott a pályára. Ennek eredményeként két másik versenyző is eltalálta. Súlyos égési sérüléseket szerzett, és egy hajszálon múlt az élete. Egy pap még az utolsó kenetet is feladta neki a kórházban. Lauda azonban a csodával határos módon felépült, ráadásul az egész világot megdöbbentve mindössze hat héttel később már újra versenyzett.
A pap kórházi jelenléte hatással volt Laudára, mondhatni dühössé tette, és lehet, hogy épp ez a düh adott neki erőt a felépüléshez.
Maurice Hamilton „Niki Lauda” című könyve 2021-ben jelent meg magyarul, Surányi Géza fordításában. Az alábbi Lauda idézet ebből a könyvből származik
Egy szót sem szólt hozzám. Bejött, feladta az utolsó kenetet, és elment. Azt hiszem, ez a legrosszabb, amit valakivel tenni tudsz. Legalább annyit mondhatott volna: „Drága gyermekem, most itt vagy. Eléggé le vagy robbanva, de ne aggódj, Isten segítségével helyrejössz.” Csak mondani kellett volna nekem valamit. De semmit sem csinált.
A könyvet egyébként minden Forma-1 rajongónak ajánlom, sőt ez az életút azok számára is érdekfeszítő lehet, akik nem rajonganak a Forma-1-ért.
A 342 oldalas kötet nagy hangsúlyt fektet Lauda racionális gondolkodására, hogy mindig két lábbal állt a földön, és meg volt az a képessége, ami sok emberből hiányzik: Felismeri a hibáit, kész tanulni belőlük, és mindenképpen akar is.
Mentális oldalról közelített meg minden helyzetet, mindennek tudni akarta az okát, csavaros észjárása pedig hasznára vált a pályán és az üzleti életben egyaránt. Lételeme volt, hogy valami kihívást kelljen legyőznie, ezt tükrözi minden átigazolása, szerződése.
Bár mindenki számára ismertek súlyos, 1976-os balesetének körülményei, mégis hátborzongató olvasni róla. Azon pedig újra és újra megdöbbenek, hogyan volt képes olyan hamar visszatérni, olyan súlyos sérülések után. Az ember kissé el is szégyelli magát, hogy mennyit képes nyűglődni jelentéktelen dolgokon, vagy apró, hétköznapi sérüléseken… Ő azonban képes volt nevetni önmagán, sőt talán élvezte is ha megbotránkoztat másokat azzal, hogy gúnyt űz saját magából. Valóban van valami morbid humor abban, hogy vajon mit gondolhattak elsőre az emberek, mikor pár évvel a baleset után a megégett Lauda előadta a Nürburgringen, hogy a fülét keresi…
A kötet azonban kitér repülés iránti szenvedélyére is, de nem csak a jót emeli ki. Kitér a Lauda Air egyik járatának tragédiájára is.
A legmeghatározóbb eleme az írásnak talán az, mikor a szerző és más megszólalók azt pedzegetik, hogy Lauda mindig azt hangoztatta, hogy neki nincsenek barátai, miközben mindenki tudta, ő maga is, hogy igenis vannak, és rengetegen szeretik őt. Hogy ez szerénység-e, vagy egyfajta mártírkodás? Döntse el mindenki maga, de szerintem inkább egyfajta védekező mechanizmus, vagy amolyan Lauda-féle irónia…
Niki Lauda három világbajnoki címéből kettőt a balesete után nyert.
2019 május 20-án hunyt el.
