Franco Colapinto szerint Lance Stroll veszélyes, amíg Gabriel Bortoleto más véleménnyel rendelkezik.
Eseménydús volt a Sao Pauló-i Nagydíj, ahol a főfutam sem maradt el az izgalmaktól. A hazai szomorúságára Gabriel Bortoletónak nem sikerült túl jól a hétvége, a sprinten egy borzalmasan nagyot bukott, a főfutamon pedig az első körben balesetezett, amikor Lance Stroll lökte bele a falba a tízes kanyarban.
A mezőny másik dél-amerikai pilótája, Franco Colapintónak sem volt túlzottan jó brazil kiruccanása, számára inkább a pályán kívüli események jelenthették a boldogságot. A számára eseménytelen futam után kiértékelte az első körben történt balesetet, ahol Bortoleto kiesett, és egyértelműen Strollt találta hibásnak:
„Stroll mindig csak kiteszi az embereket, nem néz a tükrökbe, nem hagy nyomot és beletette Gabit a falba. Mindig ezt csinálja.”
Az Aston Martin pilótájának sem volt emlékezetes futama, mindössze a tizenhatodik lett. Maga a sértett, Bortoleto már nem volt ilyen kemény. Szerinte nem volt hibás a kanadai, ugyanis nem direkt csinálta, ez pedig előfordul:
„Két autót előztem meg a hatos kanyar külső ívén. Szép manőver volt. Aztán Lance-szel egymás mellett haladtunk a kilencedik kanyarban. Itt nincs mit hibáztatni. Az első körben én voltam a külső ívén. Ő kicsit több helyet hagyott, mint amennyi ott volt. Megcsípte az első gumimat, és én a falnak ütköztem. Szerintem ez egy versenyincidens. Nyilván, ha kicsit több helyet hagyott volna, akkor be tudtam volna venni a kanyart, és valószínűleg megelőztem volna, mert rosszabb gumijai voltak, mint nekem, mert én lágy gumikon mentem. De ismétlem, ez egy versenyincidens. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette. Minden alkalommal, amikor vele harcolok, tisztességes velem. Szóval ez a versenyzés.”
Bortoleto elárulta, ki a felelős a katasztrofális hazai futamáért






