Valtteri Bottas, aki jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője, jövőre pedig az újonc Cadillac csapat színeiben tér majd vissza az F1-be, együttérez Oscar Piastrival, akinek a 2025-ös F1-es világbajnoki címegyre inkább kicsúszni látszik a kezei közül.
Az ausztrál versenyző a szezon első részében stabil teljesítményt nyújtott és egészen kényelmes, 34 pontos előnybe került a második helyen álló csapattársával, Lando Norrisszal szemben. Azonban az utóbbi hetekben ez az előny egészen gyorsan 24 pontos hátránnyá olvadt.
Piastri utolsó dobogós helyezése hat futammal ezelőtt, Monzában volt.
Bottas, aki 2017 és 2021 között Lewis Hamilton csapattársa volt a Mercedesnél, érti Piastri helyzetét.”Nehéz sport ez” – mondta Bottas Piastri helyzetéről a 7News Adelaide-nek.
„Én is jártam már így, haver” – mondta nevetve. „Ez egy kemény sport. Nem egy fair sport. Néha csak meg kell békélni vele, és Oscar, neked még rengeteg időd van, nagyszerű karrier vár rád. Néha türelemre is szükség van.”
Egy másik interjúban Bottas elmondta, hogy támogatja Piastrit a világbajnoki megnyerésében.
„Szurkolok neki a címért. Még van esélye” – mondta a finn a CODE Sportsnak.
Webber egyértelműen megfogalmazta, hogyan előzte vissza Norris Piastrit






