Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban nyert egy-egy világbajnoki címet. Bár 20 évvel később még mindig a mezőnyben van, azóta nem tudott újabb F1-es bajnoki címet nyerni. Jövőre azonban nagyobb esélye lesz talán erre, mint az elmúlt években bármikor. Ha összejönne neki, az több rekordot is jelentene.
2005-ös sikerével a spanyol versenyző a Renault-val Michael Schumacher és a Ferrari éveken át tartó dominanciáját törte meg. Azóta ugyan többször járt közel az újabb sikerhez, de nem sikerült harmadik bajnoki címet szereznie.
Alonso jelenleg az Aston Martin versenyzője, mely csapat a 2026-os szezonra partnerségre lépett a Hondával, és az új autójuk már a sztártervező Adrian Newey irányítása alatt készül. A Honda-Newey páros – nyilván sok más tényezővel együtt – négy egymást követő bajnoki címet hozott 2021 és 2024 között a Red Bullnak és Max Verstappennek.
Elméletben tehát az Astonnál a teljesen új, csúcstechnológiás gyárral és szélcsatornával kiegészülve minden adott ahhoz, hogy Fernando Alonso ismét a világbajnoki címre hajtson.
Ha Alonso 2026-ban újabb bajnoki címet nyerne, több rekordot is megdöntene.
1. A leghosszabb szünet két F1-es cím között
Ezt a rekordot jelenleg Niki Lauda tarta 1977-es és 1984-es vb-címével, melyek között 7 év telt el. Alonso ezt a rekordot alaposan megdöntené a 20 évvel.
2. Ő lenne az Aston Martin első F1-es világbajnoka
Az Aston Martin Racing 1959-ben debütált az F1-ben, de a debütáló szezonban nem szerzett pontot. Egy újabb kiábrándító szezon után 1960-ban a brit csapat kilépett a sportból. Az Aston Martin 70 év után tért vissza az F1-be, miután a Racing Point 2021-ben kereskedelmi átnevezés után Aston Martin névre váltott.
Ugyanakkor ő lenne az első bajnoka a Silverstone-i székhelyű csapatnak, annak jogelődjeit figyelembe véve is. A csapat 1991-ben Jordan Grand Prix néven indult, majd 2005-ben eladták, és 2006-ban Midland névre keresztelték át. 2007-ben ismét eladták, és Spyker néven folytatta, majd 2008-ban Force India lett. Lawrence Stroll 2018-ban megvásárolta a csapatot, és Racing Pointra keresztelte át, mielőtt végül Aston Martin lett.
Alonso teljesen biztos benne, hogy világbajnok lesz az Aston Martin
3. A leghosszabb szünet két F1-es győzelem között
Feltételezvén, hogy ha világbajnok lesz, akkor futamgyőzelmei is lesznek (matematikailag lehetséges futamgyőzelem nélkül világbajnoki címet nyerni, de a Forma–1 eddigi története során még soha nem fordult ez elő), úgy a „leghosszabb szünet az F1-es győzelmek között” rekordját is megdönti Alonso.
Riccardo Patrese tartja jelenleg ezt a rekordot, 6 évvel. Attól függően, hogy Alonso melyik versenyt nyerné meg legközelebb, körülbelül 13 év telik el a legutóbbi győzelme, a 2013-as Spanyol Nagydíj óta.
+1.
Az elmúlt közel 70-et nézve Alonso lesz a legidősebb versenyző, aki világbajnoki címet nyert az F1-ben. Ezzel egyúttal minden idők második legidősebb világbajnoki címet szerző versenyzője lenn Juan Manuel Fangio után. Ő 46 évesen nyerte meg az 1957-es F1-es bajnokságot.






