Pierre Gasly szerint borzalmas érzés volt, amikor 2019-ben lefokozták a Red Bulltól a Toro Rossóba, de megkönnyebbülésként élte meg.
Sok kritikát kap a Red Bull akadémiája, hogy elképesztően keményen bánik a fiatal pilótáival. A módszerekről valóban lehet vitatkozni, de azt nem lehet elvenni tőlük, hogy sikeresek. Az energiaitalosok 2005 óta saját csapattal rendelkeznek a Forma-1-ben, amíg a junior csapat 1999-ben megalakult és történelmük során tizenhét versenyzőt felvittek a Forma-1-be.
Közéjük tartozott Pierre Gasly is, aki 2014-ben csatlakozott az akadémiához, így közösen érték el a 2016-os GP2 (mai Formula 2 – a szerk.) bajnoki címet, ami után a kérdés már csak az volt, hogy mikor lesz F1-es. A fiatal francia pechjére akkoriban rendeződött át a Red Bull és a Toro Rosso, így előzetes várakozások alapján legalább 2018-ig várnia kellett. 2017-ben elment a japán Super Formulába, miközben az anyacsapat tartalékosa lett.
Végül már abban az évben debütálhatott, miután Helmut Markóék megunták a Toro Rossóban Daniil Kvyat gyengélkedéseit, a Maláj Nagydíj előtt megváltak tőle, ezzel pedig megnyílt a bemutatkozás lehetősége Gasly előtt. Csak a későbbi futamgyőztes remekül szerepelt a Super Formulában, és az ottani finálé ütközött az Amerikai Nagydíjjal, ami miatt visszament Japánba. Autóját ideiglenesen Kyvat visszavette, miközben csapattársa, Carlos Sainz is elhagyta a gárdát, mert a Renault által kidobott Jolyon Palmer helyét vette át, az ő ülését Brendon Hartley kapta meg. A sors eléggé kegyetlen volt Gaslyval. A szezonzárót szélsőséges időjárás miatt törölték, emiatt versenyzés nélkül a második helyen zárt az összetettben.
2018-tól teljes szezonosként számítottak rá az ificsapatnál, amely Honda motorokkal állt fel, előkészítve a terepet a jövőre a Red Bullnak. Az újonc pilóta berúgta az F1 kapuját, második futamán negyedikként végzett. A továbbiakban csak négyszer tudott pontot szerezni, de kiérdemelt egy szerződést a fő csapathoz, ahol Daniel Ricciardo megüresedett pozíciójában számítottak reá. A váltás a legelejétől kezdve döcögősnek bizonyult. A szezon előtti teszteken kétszer autót tört, ami nagyon sokba fájt az energiaitalosoknak. Rendre elmaradt Max Verstappentől, még akkor is, amikor előtte végzett az időmérőn. Nem kellett sok, hogy a távozásával kapcsolatos hírek elkezdődjenek, aminek hála a nyomás rajta egyre jobban fokozódott. Az utolsó szög a Red Bull-karrierje koporsójában a Magyar Nagydíj volt. Ekkor Verstappen a győzelemért harcolt Lewis Hamiltonnal, miközben Gasly kört kapott. A nyári szünetet követően visszafokozták a Toro Rossóhoz Alexander Albon helyére.
Viszont ettől nem tört meg. Kivirágzott és a Sao Pauló-i Nagydíjon megszerezte élete első dobogóját. További három évet maradt a csapatnál, ami közben átváltozott AlphaTaurivá, velük 2020-ban az Olasz Nagydíjon futamgyőzelmet szerzett, és bebizonyította, hogy egy remek versenyző, akinek kellett idő a megéréshez. Immáron az Alpine autóit terelgeti, velük idén hosszabbított. A rajtrács egyik legerősebb versenyzője, azonban nem a legjobb technikával.
Az F1 oldalán Lawrence Barrettóval beszélgetett, ahol mélyebb témák is előkerültek. Felidézte milyen a kapcsolata Esteban Oconnal, és kitért a Red Bullnál töltött időszakára, ahol felidézte több okból kifolyólag sem tudott teljesíteni.
„Nem fogok hazudni, szomorú voltam” – kezdte Gasly a helycseréről. „2019-ben, a Forma-1-ben töltött második évemben nem kaptam támogatást, egy nagyon nagy csapatban, amely támogatta Verstappent, jó okokból, mert ő hozta az eredményeket. De én egy új mérnökkel kezdtem, aki a Formula E-ből érkezett, és nem volt tapasztalata az F1-ben. Szóval furcsa volt a dinamika. Nem igazán kaptam meg azokat az eszközöket, amikkel ténylegesen teljesíthettem volna. Megpróbáltam a magam módján küzdeni, mert azt akartam, és végül is azért vagyok ott, hogy teljesítsek. Ők nem voltak boldogok. Én sem, mert láttam, hogy nem tudom megmutatni a potenciálom.”
Mindössze tizenkét futamot teljesíthetett a Red Bullnál. Miután „kirúgták” nem veszett el teljesen, de érezte, hogy el fog jönni ez a pont. Miután megtörtént, így jellemezte az érzését: „Szinte megkönnyebbülés volt.”
Amikor visszatért régi-új csapatához nagyon rossz érzések fogadták: „Nem volt kellemes az energia. Azért vagyok ott, hogy végezzem a dolgomat, és megpróbáljak a legjobbat kihozni magamból, de nagyon sok a negatívum. Csak átmegyek ezen és vezetni akarok.”
„Erről egy dokumentumfilmet is készíthetnénk” – Így jellemezte Gasly az Oconnal való kapcsolatát






